Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, a 2022-es foci-vb házigazdájának ceruzája a kelleténél vastagabban fogott a tervezési időszakban. Most bejelentették, hogy mintegy 50 százalékkal csökkentik a vilábajnokság beruházásaira szánt költségeket, és négy stadiont meg sem építenek. A FIFA azonban még nem bólintott rá a tervekre.

A katari szervezőbizottsá általános igazgatója, Hasszan al-Tawadi a CNN amerikai hírtelevízió gazdasági műsorában fejtette ki a 2022-es világbajnokságra vonatkozó legfrissebb terveket. Ennek értelmében 40, de az is lehet, hogy 50 százalékkal visszavágják a tervezett költségvetést.

"Szeretnénk biztosak lenni benne, hogy a világbajnokságra elkészülő beruházások gazdaságilat megtérülnek majd" - húzott egy váratlant az igazgató.

Félbe nem hagyják a stadionokat, csak kevesebbet építenek Forrás: Sputnik/Abdulkader Hajj

A CNN Money értesülései szerint az eredetileg 8-10 milliárd dollár közötti költségvetéssel számoltak Katarban, amelynek nagy részét stadionok és edzőpályák építésére fordították volna.

Így az új tervek szerint a vb-t csupán nyolc stadionban rendeznék, ilyen utoljára 1978-ban, az argentin focivébén volt példa. A FIFA egyelőre nem is adta áldását a katariak terveire.

Al-Tawadi kitért az újra (továbbra is) számos kritikát kapó munkakörülményekre. Mint elmondta, mindent meg fognak tenni, hogy javítsanak a sokszor embertelen állapotokon.

Nem a munka törvénykönyve a kedvenc olvasmányuk Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Andreas Gebert

Beszámolók szerint az átlagos munkanapok hossza 18 óra, pont kétszer annyi, amennyit a katari törvények engednek, a beruházásokban résztvevő tíz vállalat fele még a heti egy kötelező szabadnapot sem adja ki. De olyan is előfordult - írja az Arabianbusiness.com oldal - hogy munkások 148 napot dolgoztak pihenőnap nélkül.

A katari világbajnokság előkészületeiről szóló helyszíni riportunkat is érdemes elolvasni!

Lenyűgöző díszletek között épül a vb-stadion Katarban

Feminista kiáltvány vagy az arab hagyományok őrzője a Zaha Hadid tervezte futballstadion? Helyszíni riport Katarból.