Vágólapra másolva!
Szerdán a Hidegkuti Nándor Stadionban rendezik meg a Förch női labdarúgó Magyar Kupa 2016/2017-es szezonjának döntőjét, amelyet a címvédő Ferencváros és a Győr játszik egymással. Megnéztük, hogy a két csapat milyen úton jutott el a sorozat fináléjáig.

A Ferencváros és a Győr a 3. fordulóban kapcsolódott be az idei kupasorozatba, a két csapat meccsein összesen 47 gól esett.

Út a legjobb 8 közé

A Fradi az Újpest 7–0-s legyőzésével jutott a negyeddöntőbe. A zöld-fehérek már az első félidőben 6–0-ra vezettek, majd előnyüket úgy is növelni tudták, hogy az utolsó 20 percet emberhátrányban játszották le Gruber Brigitta sérülése miatt. A meccsen Csigi Eszter, Nagy Ágnes és Kocsán Petra is duplázott, mellettük még Horváth Zsófia talált be.

Nagy reményekkel vágtak neki a szezonnak a győriek. A kupadöntő már biztos Forrás: Eto.hu

A Győr az NB II-ben szereplő Diósgyőrhöz utazott, a meccs érdekességét a női labdarúgásban szokatlan kései időpont (20.00 óra), a hazai játékvezetők és az a tény szolgálta, hogy döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú csapat jut tovább.

– nyilatkozta a meccs előtt Horváth Tamás, a győriek vezetőedzője. A meccs végül meglepően sima lett, a Győr 8–0-ra győzött, Süle Dóra mesternégyest lőtt.

Kiütés és kapusgól a negyeddöntőben

A negyeddöntőben a másodosztályú Kelen-Budaörs fogadta a Fradit, és a meccs elején úgy tűnt, akár szoros is lehet a párharc: a vendégek gyors góljára a 11. percben még válaszolni tudott a Budaörs.

Onnantól viszont beindult a Fradi-henger, amely 19 lőtt gólnál állt meg. Ebere Orji és Sümegi Éva egyaránt öt-öt gólt szerzett.

A Győr Szegedre utazott, ahol a Szent Mihály csapata várt a zöld-fehérekre. A győriek dolgát nehezítette, hogy Kovács Laura és Fél Alexandra is hiányzott a meccsről, de Horváth Tamás úgy fogalmazott, „ez nem jelenthet gondot". A Győr 6–0-ra nyert, az eredetileg kapus Szőke-Nagy Krisztina csereként előre, csatárnak állt be, majd a 87. percben gólt is szerzett. „Tamás bácsi lehetőséget akart adni Mészár Krisztinek, én pedig örömmel fogadtam a mezőnyjáték esélyét, bízva benne, hogy így is hasznos csapattag lehetek" – idézi az eto.hu Szőke-Nagy szavait.

Történelmi győri siker az elődöntőben

A Fradi az NB I-ben jelenleg harmadik helyen álló Viktória Szombathely ellen játszott a döntőbe jutásért.

Meg lehet állítani a Ferencvárost? Forrás: szegedma.hu

„Az első meccsünk lesz idén, amit hazai környezetben játszhatunk a Kocsis Sándor Sportközpontban, a füves pályánkon, úgy gondolom, ez egy pluszmotivációt ad minden játékosnak" – mondta a meccs előtt Fenyvesi Evelin, a ferencvárosiak középpályása. A 35. percben a montenegrói Sladjana Bulatovic révén előnybe került a Fradi, és végül magabiztosan játszva, 2–0-ra nyert.

Az előző két kiírás győztese a döntőig vezető úton 28 gólt lőtt és csupán egyet kapott!

A Győr Németh Loretta és Süle Dóra góljával története során először győzte le az MTK-t, így bejutott a Magyar Kupa-döntőbe. A Ferencvároshoz hasonlóan a Győr is eredményesen futballozik a kupában, három meccsen 18 rúgott és mindössze egy kapott gól a mérleg.

Harmadszor nyerhet a Fradi, először a Győr

A kupadöntőt április 19-én, 15.30 órakor a Hidegkuti Nándor Stadionban rendezik. A Ferencváros harmadszor, a Győr először nyerhet.

A női Magyar Kupát a Magyar Labdarúgó-szövetség 1992-ben írta ki először. A sorozatot eddig 21 alkalommal rendezték meg (az 1993–94-es, a 2005–06-os és a 2006–07-es szezonban elmaradt), a lebonyolítási folyamatot többször módosították. A legsikeresebb csapat a László Kórház SC, öt győzelemmel.