Vágólapra másolva!
A Barcelona labdarúgócsapata mégsem meri pályára küldeni Neymart a Real Madrid elleni csúcsrangadón, ott lesz viszont minden bizonnyal a hazaiak walesi ásza, Gareth Bale. Amennyiben a madridiak legyőzik a nagy riválist a La Liga 33. fordulójában, szinte behozhatatlan előnyre tesznek szert a címvédővel szemben.

Meglepő hírt szellőztetett meg a Barcelona labdarúgócsapata szombaton, a katalánok edzője, Luis Enrique ugyanis hamiskás mosollyal úgy nyilatkozott, majd kiderül, Neymar pályára lép vagy sem az El Clásicón.

A brazil klasszist az április 8-i, Málaga elleni bajnokin kiállították, majd miközben levonult a pályáról gúnyosan megtapsolta Jesús Gil játékvezetőt. A fegyelmi bizottsága először egy, majd újratárgyalva a döntést, három mérkőzésre tiltotta el, de a klub jelezte, a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul. Azonban egy trükkös megoldással csupán a második ítélet után nyújtotta be azt a CAS felé, sajtóértesülések szerint azon gondolkodva, hogy a szakvezetés Neymart mégis játszassa a Real ellen, hátha a Sportdöntőbíróság a javukra ítél, és akkor legalizálja ezt a lépést.

Neymar (Barcelona) és Gareth Bale (Real Madrid) ezúttal nem találkozhatnak a pályán Forrás: NurPhoto/Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto/Joan Valls

Vasárnapra aztán kiderült, nem keres kiskaput a klub, a klub közleményt adott ki, amely szerint „tekintettel a jogbizonytalanságra, a csapat minden figyelmét a sportra összpontosítja, és nem számít Neymar játékára".

A Marca azt is megírta, hogy Madridba a következő játékosok utaztak el: Ter Stegen, Cillessen, Piqué, Rakitic, Sergio Busquets, Denis Suárez, Arda Turan, Iniesta, Luis Suárez, Messi, Mascherano, Paco Alcácer, Jordi Alba, Digne, Sergi Roberto, André Gomes, Umtiti és Alena.

A Real Madridban Raphaël Varane és Pepe sérülés miatt biztosan nem léphet pályára, és bár erősen kérdésesnek tűnt Gareth Bale játéka, a walesit végül nevezi a mérkőzésre a hazai együttes.

A játékos pénteken már edzett a csapattal és Zinedine Zidane elmondta a szombati sajtótájékoztatón, hogy egyik legjobbjára mindenképpen számít a mérkőzésen. „Bale velünk lesz, de az majd a meccs előtt kiderül, hogy kezdőként vagy csereként számolok vele" – mondta Zidane.

A két együttes számára a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágója jelentette a főpróbát, amely a Real Madridnak sikerült jobban, ugyanis hosszabbításban legyőzte, ezzel kiejtette a Bayern Münchent. A katalánok viszont gól nélküli döntetlent játszottak a Juventusszal, így kiestek.

A várható kezdőcsapatok Forrás: AS

Jelenleg a fővárosiak előnye három pont, amely szombati győzelmük esetén megduplázódna. Ráadásul van még egy elmaradt találkozójuk is, a Celta Vigo elleni idegenbeli fellépés. A legutóbbi madridi bajnokit a Barcelona 4-0-ra nyerte meg, a katalánok formáját tekintve hasonló, kiütéses vendéggyőzelem most meglepetés lenne. A Real Madrid az őszi bajnokin 1-1-es döntetlent ért el a Camp Nouban, de a Santiago Bernabéu Stadionban 2014. október 25-én győzött legutóbb (3-1) a nagy rivális ellen.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 27 20 1 6 56-18 38 66
D
GY
D
GY
D
I
2.
Girona 27 18 4 5 57-33 24 59
D
V
V
GY
V
I
3.
Barcelona 27 17 3 7 56-34 22 58
GY
D
GY
GY
D
I
4.
Atletico Madrid 27 17 6 4 54-29 25 55
D
V
GY
D
GY
I
5.
Athletic Bilbao 27 14 5 8 46-26 20 50
GY
D
GY
V
D
I
6.
Real Betis 27 10 5 12 32-28 4 42
D
GY
D
GY
V
I
7.
Real Sociedad 27 10 7 10 37-29 8 40
D
V
GY
V
V
I
8.
Valencia 26 10 9 7 31-31 0 37
V
GY
V
D
D
I
9.
Las Palmas 27 10 10 7 29-29 0 37
D
GY
V
D
D
I
10.
Osasuna 27 10 11 6 31-37 -6 36
V
GY
GY
D
GY
I
Teljes lista