Társoldalunk:

Tavaly még Kispesten futballozott, most a Kanári-szigetekre költözik

2017.05.20. 08:44

Szilágyi Lóránd, a Merkantil Bank Liga NB II 19. helyén álló Cigánd SE játékosa szerződést bontott klubjával, családjával nyáron Spanyolországba költözik.

A Marosvásárhelyen született futballista tavaly nyáron a Bp. Honvédtól szerződött Cigándra, ahol az idei szezonban 28 mérkőzésen lépett pályára.

Az egyik kint élő ismerősöm hatására döntöttünk úgy a feleségemmel, hogy mi is kiköltözünk Spanyolországba – mesélte a Borsnak Szilágyi, akinek a barátja mindent elintézett Tenerifén.

A focistát és családját új otthon, feleségét jól fizető munka, kisfiukat pedig egy spanyol óvoda várja kint.

Az NB II-es futballista a Kanári-szigetekre költözik.Forrás: cigandse.hu

„A jobb anyagi lehetőség miatt döntöttünk így. A feleségem egy drága ruházati kiegészítőket, például 1000-2000 eurós (310 ezer-620 ezer Ft) cipőket árusító boltban lesz eladó. Én pedig megpróbálok keresni egy focicsapatot. Szerintem a spanyol harmadosztályban egy-két évet még le tudnék húzni, ahol sokkal jobbak a juttatások, mint az NB II-ben – magyarázta döntésüket a 30 éves játékosa. – Azt még nem tudom, mit fogok csinálni, ha nem sikerül csapatot találnom, hiszen nincs más szakmám, kilencéves korom óta csak focizom – mondta a román élvonalban 51 meccset játszott balhátvéd, aki azt is elárulta, június 20-án költöznek, egy-két hetet csak nyaralni fognak a spanyol tengerparton, és utána kezdik el intézni a kötelező dolgokat.