Vágólapra másolva!
Orrműtétje miatt nem vehet részt az oroszországi Konföderációs Kupán a német válogatott 23 fős keretében számításba vett Leroy Sané.

A német szövetség tájékoztatása szerint a Manchester City szélsője a Dánia elleni felkészülési, valamint San Marino elleni világbajnoki-selejtezőn sem áll majd Joachim Löw szövetségi kapitány rendelkezésére. Előbbi mérkőzést június 6-án Koppenhágában, utóbbit június 10-én Nürnbergben rendezik.

Leroy Sané és Mesut Özil is kihagyja a Konföderációs Kupát. Forrás: Presse Sports/Martin Richard

"Nagyon szerettem volna ott lenni Oroszországban, de egyeztetve az orvosaimmal úgy döntöttem, hogy a nyáron megműttetem magam"

- mondta Sané. A 21 éves, hatszoros válogatott játékos azt is hozzátette, hogy csak így tud a következő idényre mentesülni a problémájától.

Az oroszországi Konföderációs Kupát június 17. és július 2. között rendezik.

A fiatal kerettel - benne jelen állás szerint hat újonccal - utazó német együttes a B csoportban június 19-én Szocsiban Ausztrália ellen kezd,

három nappal később Kazanyban a Copa America-győztes Chilével, míg június 25-én, ugyancsak Szocsiban az Afrika Kupa idei nyertesével, Kamerunnal találkozik.