Társoldalunk:

Ez nem Leicester-sztori, hanem igaz Honvéd-mese

2017.05.28. 09:34

A Budapest Honvéd 24 év után ünnepelhetett újra bajnoki címet, ráadásul úgy, hogy bajnoki döntőt rendeztek a Bozsik Stadionban. A recept nem volt túl bonyolult a forduló előtt: Marco Rossiéknak ugyanis elég volt a döntetlen is az aranyérem megszerzéséhez. A hangulat végig félelmetes volt Kispesten, a teljesen megtelt stadionban igazi futballünnepet rendeztek a kispesti játékosok és szurkolók egyaránt. A meccs előtt is érezni lehetett, hogy különleges nap ez a Kispest történetében. A stadionban megjelentek korábbi játékosok és szinte mindenki, aki valamilyen szállal kötődik a fővárosi csapathoz. A mérkőzés előtt a hangosbemondó is elismerte, hogy a dobogós helyezésre sem fogadtak volna sokan az idény előtt, de ahogy telt az idő, a legpesszimistábbaknak is eszükbe kellett hogy jusson a bajnoki cím lehetősége.

A mérkőzés előtt Hamar István, a Honvéd legutóbbi, 1993-as bajnokcsapatának tagja mondott lelkesítő beszédet, a lelátóról zengtek a szurkolói rigmusok, majd kezdődött a rangadó.

A szurkolókon semmi nem múlhatottFotó: Szabó Gábor - Origo

A mérkőzés elején érezni lehetett, hogy a Videoton játékosai talán jobban hozzá vannak szokva az ilyen kiélezett meccsekhez, a hazaiak kapusának, Gróf Dávidnak igen sok dolga volt az első percekben és szurkolásban is hangosabban kezdtek a fehérváriak, de szép lassan felvette a ritmust a hazai csapat és a közönség is. A szurkolók az első félidőben leginkább Bognár Tamás játékvezetővel voltak elfoglalva, aki több kényes szituációban is inkább a Videoton javára döntött, a félidő lefújása után Marco Rossi igen vehemensen indult el a bíró felé, végül a saját játékosai fogták le, hogy ne tegyen meggondolatlanságot.

Grófnak sok dolga volt az első percekbenFotó: Szabó Gábor - Origo

A második félidő hatalmas füstbombapárbajjal indult, amit a fehérváriak nyertek, fel is kellett függeszteni pár percre a mérkőzést, ugyanis füstbe burkolózott a vendégek kapuja. A hazai nézőknél később Danko Lazovic hatalmas alakítása (miután szabálytalankodtak ellene, hosszú bukfenceket bemutatva fetrengett a földön) okozott nemtetszést, ráadásul az sem javított a helyzetén, hogy hamarosan visszatért a pályára. Aztán jött a gól, Eppel Márton, a gólkirály 16. gólja, és indult a fieszta. A kispesti szurkolók egyre nehezebben tudták lebeszélni egymást arról, hogy még ne énekeljék a "bajnokcsapat" rigmust, de a percek fogytak, és végül már nem volt megállás.

Percekig állt a játék a második félidőbenFotó: Szabó Gábor - Origo

 

Lefújás után kitört az ünneplés, mindkét csapat a maga szurkolóival volt elfoglalva, majd a kispestiek átvették az érmeket és a kupát, amit aztán a szomszédos műfüves pályán meg is mutattak a lelkes nézőseregnek.  

Ünnep a pályánFotó: Szabó Gábor - Origo

Pisont István, aki szintén tagja volt az 1993-as bajnokcsapatnak, úgy látta, teljesen megérdemelten nyert a Honvéd, amely remekül kontrollálta a mérkőzést. A korábbi – és jelenleg is – közönségkedvenc elmondta, erőn felül teljesített a csapat, és már a jövőbe is tekintett. Szerinte az a legfontosabb, hogy egyben tudjon maradni ez a társaság, és persze erősíteni is kell a Bajnokok Ligája selejtezőjére.

„A Honvéd akarata érvényesült, a Videoton nem tudott játszani, a végére volt pár lehetőségük, de megérdemelten lett bajnok a Honvéd. Erőn felül teljesített a csapat,  óriási gratuláció a stábnak és a játékosoknak, jó lenne, ha mindenki maradna és lehetne erősíteni, főleg Eppel és Lanzafame mögé kellene alternatíva. Nem könnyű a helyzet, remélhetőleg mehet pár kört a Honvéd a nemzetközi kupákban, ami motiváció lehet, hogy ott is megmutathassák magukat a játékosok. Mindenki alázatosan dolgozott, gratulálok nekik. A két csapat költségvetését nem lehet egy lapon említeni, így még értékesebb ez a siker. Ez a bajnoki cím nagyon sokat jelent itt mindenkinek, a tulajdonosoknak is végre visszajött valami a sok befektetésből. Aminek külön örülök, hogy a Honvédnak van egy stílusa, karaktere, egy hozzáállása, ami nem mindig nagyon szép, de alázat az rengeteg van benne. Az a cél, hogy ez játékkal is egyesüljön. Ma már sokszor nagyon könnyedén játszottak a fiúk, amit öröm volt látni. A gólnál szerintem minden eldőlt, és ha jobban figyelnek a kontráknál, nagyobb arányú győzelem is lehetett volna ebből, teljesen megérdemelt a bajnoki cím."

Rossit éltetik a játékosokForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Esterházy Márton, aki a 80-as években kétszer is bajnok lett a kispesti csapattal, keményen odaszúrt az ellenfélnek és a játékvezetőnek is.

Ilyen neveletlen dolgot még nem láttam, hogy az ezüstérmes nem gratulál a győztesnek! Bizony van még mit tanulni az olasz, spanyol, angol csapatoktól, ahol bizony a vesztes sorfalat áll a bajnokcsapatnak  – dühöngött a korábbi gólvágó, majd odaszúrt Bognáréknak is egyet.

– Pont azt beszéltük a nézőtéren a korábbi játékosokkal, hogy ilyen bíráskodást még nem nagyon láttunk,  nem is értem, hogy vezethet ilyen bíró az NB I-ben. Szerencsére végül nem lett gond, gratulálok a Honvédnak, huszonnégy év után a legnagyobb riválist legyőzve lett bajnok a csapat. Remélem, Hemingway úr egyben tartja a csapatot, és akkor jövőre is bajnokesélyesek lehetünk. A Debrecen elleni, idegenbeli siker után már mindenki elhitte, hogy itt lehet bajnoki címet ünnepelni. Látszott ma, hogy belefér a döntetlen is, de a Vidi halovány volt, megérdemelten lett bajnok a Honvéd."

Gróf Dávid, a Honvéd kapusa hosszú külföldi kitérő után tért haza, és első NB I-es klubjával azonnal bajnoki címet ünnepelhetett, ami hatalmas teljesítmény. Gróf nem is habozott köszönetet mondani Bognár Györgynek, aki hazahívta, és lehetőséget adott neki Csákváron, majd a Honvéd kapusedzőjét, Tóth Ivánt emelte ki, és persze Marco Rossit. Ami a bajnoki címet illeti, szerinte az volt a kulcs, hogy csapatként küzdöttek, és a szezon elején elhitték, hogy ez egy különleges csapat.

Vérét adta a sikerért Gróf DávidFotó: Szabó Gábor - Origo

„Beszéltünk róla, hogy ez a csapat sokat érhet el. A tavaszt már az élen kezdtük, hoztuk a kötelezőket, és nem éreztem, hogy bármi gond lehet, felkészültünk tisztességgel, és önbizalommal léptünk pályára a Videoton ellen, azt kaptuk, amit vártunk, hihetetlenül boldog vagyok."

Az öltözőfolyosón aztán felbukkant Kemenes Szabolcs is, aki Gróf előtt hét éven át védte a kispestiek kapuját. Kemenes nem tud elszakadni Kispestről, folyamatosan követte a csapat meccseit, és hihetetlenül izgult a Vidi ellen.

Hatalmas ünnep volt az öltözőbenFotó: Szabó Gábor - Origo

„A meccs elején bekezdett a Videoton, de aztán felvette a ritmust a Honvéd. A gólról le is maradtam, mert már annyira izgultam, hogy ki kellett mennem  – mondta a jelenleg csapat nélküli kapus. – Évközben is sokszor itt voltam, hét év nem múlik el nyomtalanul. Az én esetemben egyelőre nem tudok konkrétumról nyilatkozni, de idetartozónak érzem magam annak ellenére, hogy ebben a bajnoki címben már nem volt szerepem, de ugyanúgy örülök a srácok sikerének, mintha nekem is járna az éremből."

Eppel Márton, a kispesti bajnoki cím talán legnagyobb letéteményesévé, igazi szimbólummá vált. A maiak közül az ő neve olvasható a legtöbb szurkolói mez hátán, igazi közönségkedvenc lett a válogatottba is meghívót kapó támadó. Érthetően hatalmas vigyorral nézegette a nyakában lógó aranyérmet.

Eppel, a legnagyobb kispesti sztárFotó: Szabó Gábor - Origo


„Igazi döntő volt ez a mai, nem volt mindig szép, de megérdemelt a sikerünk. Télen fordulásnál már az élen voltunk, beszéltük róla, hogy jó lenne itt maradni, de ekkor ez még nem volt reális célkitűzés.  Aztán jött egy olyan sorozat, amikor úgy éreztem, hogy nem tudunk kikapni, ha gólt kaptunk, nem volt baj, rúgtunk még többet. Van ilyen, amikor minden összejön, de ennek már átéltem az ellenkezőjét is. Nehéz lesz együtt tartani a csapatot, mert sok volt a jó teljesítmény. A Bajnokok Ligája-indulás nagyon motivál, a válogatottban is szeretnék pályára lépni és gólt lőni, hihetetlenül boldog vagyok, másfél évig köt még szerződés Kispestre, így egyelőre úgy készülök, BL-selejtezőn lépek pályára a csapattal."

Zsótér Donát, aki korábban a Videotonban is szerepelt, jelenleg az Újpest kölcsönjátékosaként játszott Kispesten, elmondta, milyen érzésekkel figyeli majd a csapat további szereplését.

Zsótér Donát korábban a Videotonban is szerepeltFotó: Szabó Gábor - Origo

„Huszonegy évesen bajnoki címet ünnepelni nagy dolog, remek csapatot alkottunk, emberileg is remek a társaság, mindenki megtette, amit meg kellett. Hálás vagyok a Honvédnak, hogy ilyen helyen tölthettem az elmúlt időszakot! Különösen értékes a siker, hiszen a Videoton papíron jobb csapat, mint a mienk, de ahogy Rossi mester is mondta korábban, ez az érzelmek és a szív diadala volt. Nekem minden bizonnyal vissza kell mennem Újpestre, remélem, jövőre is hasonló célokért küzdhetek majd!  Nagyon szurkolok majd a BL-ben a srácoknak, rossz érés lesz, ha én nem lehetek ott, de tudom, mire képesek, és drukkolok, hogy jól szerepeljenek majd."

Henning Berg, a Videotonnal végül ezüstérmet szerzett tréner érthetően csalódottan nyilatkozott a mérkőzés után. Berg elmondta, hogy az egész csapat nagyon csalódott, hiszen közel volt a cél, de végül nem sikerült elérniük. A norvég tréner látja a fejlődést a csapatán, de mint elmondta, ez most nem volt elég a bajnoki címhez. Csapata hozzáállásával szerinte nem volt gond, de a Honvéd remekül védekezett, majd Eppel gólja után még az eddigieknél is nehezebb dolguk volt.

Felvetettük a Vidi trénerének, hogy nem láttuk, hogy a fehérváriak gratuláltak volna a kispesti játékosoknak.

Henning Berg csalódottan nyilatkozottFotó: Szabó Gábor - Origo

„Ez csak azért fordulhatott elő, mert a hazai játékosok elrohantak a szurkolóikhoz ünnepelni, de nem láttam egészen pontosan, mi történt a lefújás előtt. Az öltözőben természetesen megtörtént a gratuláció, megérdemelten szerzett bajnoki címet a Honvéd" – mondta sportszerűen Henning Berg.

Varga József, a Videoton középpályása szerint tipikus egygólos meccs volt a Honvéd-Vidi.

„Nagyon küzdelmes meccs volt, a játék szépségéből nem sokat láthattunk. Tipikus egygólos meccs volt ez, és most nem mi szereztük a döntő találatot. Az első tizenöt percben nyomtunk, ott kellett volna gólt szerezni, aztán egy meddő, helyzetek nélküli meccs kerekedett, amelyen a Honvéd talált be, ezzel pedig megpecsételődött a sorsunk."

Az ünneplés közben mindenki csak kapkodta a fejét a hírek hallatán, miszerint júniustól már nem Marco Rossi lesz majd a Honvéd vezetőedzője. Azóta az is kiderült, hogy holland tréner érkezik a helyére, kíváncsian várjuk, vajon mennyire sikerül egyben tartania a bajnokcsapatot.