Vágólapra másolva!
Az angol Sky Sports szerint már meg is kezdte a tárgyalásokat a Manchester United az Internazionale vezetőivel Ivan Perisic ügyében.

A 28 éves horvát szélső 2015-ben a Wolfsburgtól igazolt Milánóba, ahol a mostani idényben tíz gólt lőtt és hat gólpasszt osztott ki.

Perisic szerződése 2020-ig érvényes, ára nagyjából 40 millió euró lehet.

Az olaszok szeretnék újjáépíteni a keretüket, amihez jó alap lehet a Perisicért kapott összeg.

Ivan Perisic Forrás: AFP/Miguel Medina

José Mourinho egyébként jelenleg Monacóban pihen, és elmondta, március óta tudja ő is és a sportigazgató, Ed Woodward is, hogy kiket szeretne leigazolni, így most rajta van a sor, hiszen ő augusztusban akar pihenni, míg Mourinho akkor már komoly munkában lesz.