Társoldalunk:

Összejött a hihetetlen megmenekülés a Serie A újoncának

2017.05.28. 23:08

Kiharcolta a bennmaradást a Serie A újonccsapata, a Crotone, miután hazai pályán 3-1-re legyőzte a Laziót, az Empoli pedig kikapott a Palermo vendégeként.

A 38. forduló mérkőzéseivel befejeződtek a Serie A 2016-2017-es küzdelmei. Az már korábban eldőlt, hogy a bajnok Juventus mögött a Roma az ezüstérmes és a Napoli a harmadik, az esti mérkőzések pedig a kiesési harcban hoztak döntést.

Elképesztő meccsen búcsúzott a Romától Totti, a klublegenda

Francesco Totti lejátszotta utolsó mérkőzését az AS Roma mezében. A klublegenda szépen búcsúzhatott, csapata a Genoa elleni 3-2-es győzelemmel és az ezüstérem megszerzésével zárta a Serie A 2016-2017-es szezonját, így az is eldőlt, hogy a bajnok Juventus mellett a fővárosi csapat lesz ott biztosan a Bajnokok Ligája főtábláján, míg a bronzérmes Napolinak selejteznie kell a BL-indulásért.

A története első olasz élvonalbeli idényében szereplő Crotone megmenekülése azért csodálatos, mert az első és a 37. forduló között nem tudtak elmozdulni a kieső helyekről, az utolsó fordulóban azonban sikerült, ráadásul az Európa Liga-induló Lazio legyőzésével. A Crotone a 29. forduló után mindössze 14 ponttal állt és 8 pont volt a hátránya az Emolival szemben, majd jött egy öt győzelemből és két döntetlenből álló veretlenségi sorozat, amely megalapozta a reményt a bennmaradásra, amit az utolsó játéknapon sikerült is kiharcolni.

Az Empolit a már korábban lecsúszó Palermo rántotta magával, a 2-1-es győzelmet arató szicíliai csapatban Balogh Norbert csereként lépett pályára a 73. percben. Mellettük a Pescara a harmadik búcsúzó. 

A sorozatban hatodik bajnoki címét nyerő Juventus és a második Roma bejutott a Bajnokok Ligája főtzáblájára, a Napoli a selejtező utolsó körében csatlakozik a küzdelmekhez. Az Európa Ligában a negyedik Atalanta és a kupadöntős Lazio indulhat, a hatodik helyen végző Milannak selejteznie kell.

Serie A, 38. (utolsó) forduló:
Crotone-Lazio 3-1 (2-1)
Fiorentina-Pescara 2-2 (0-1)
Internazionale-Udinese 5-2 (3-0)
Palermo-Empoli 2-1 (0-0)
Torino-Sassuolo 5-3 (3-2)
korábban:
AS Roma-Genoa 3-2 (1-1)
Sampdoria-Napoli 2-4 (0-2)
Cagliari-AC Milan 2-1 (1-0)
szombaton játszották:
Atalanta-Chievo 1-0 (0-0)
Bologna-Juventus 1-2 (0-0)