Veszni látszanak Bale BL-döntős álmai

Gareth Bale Real Madrid
Real Madrid's forward Gareth Bale gets injury during the UEFA Champions League Group F football match Sporting CP vs Real Madrid at the Alvalade stadium in Lisbon, Portugal on November 22, 2016. ( Photo by Pedro Fiuza/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Gareth Bale, a Real Madrid walesi labdarúgója már lemondott arról, hogy kezdőként lépjen pályára a Bajnokok Ligája szombati döntőjében.

- mondta négy nappal a Juventus elleni, cardiffi finálé előtt Bale, hozzátéve, hogy bokaműtétjét követően még nem épült fel teljesen. Közölte, az edzéseken

sokáig nagy fájdalmai voltak, a játékot pedig csak fájdalomcsillapítóval tudta vállalni.

Gareth Bale nehezen épül fel a sérüléséből Forrás: NurPhoto/Pedro Fiuza/NurPhoto/Pedro Fiuza

A 27 éves Bale novemberi sérülése után közel három hónapot hagyott ki, áprilisban pedig kétszer is megsérült a vádlija. Legutóbb a Barcelona elleni, április 23-i rangadón szerepelt, de a 39. percben le kellett cserélni.

- mondta a támadó.

Bale sérülését követően mindössze tíz tétmeccsen lépett pályára klubjában - kétszer a BL-ben, nyolcszor a bajnokságban -, 90 percet pedig csak két alkalommal játszott végig.