Társoldalunk:

Tömegpánik és hisztéria Torinóban a BL-döntő közben, sok sérült

2017.06.03. 23:45

Hatalmas pánik tört ki a Juventus-Real Madrid Bajnokok Ligája-döntő közben a torinói San Carlo téren, ahol több mint 20 ezer szurkoló kísérte figyelemmel a finálé eseményeit - írja a La Gazzetta dello Sport.

A 4-1-es Real Madrid-győzelmet hozó finálé második félidejében, a Real Madrid harmadik gólja után hangosan robbanó pirotechnikai eszközök keltettek riadalmat. A tömeghisztériát az okozta, hogy többen azt hitték, robbanás történt.  

Rengetegen gyűltek össze a San Carlo téren a BL-döntőreForrás: AFP/Massimo Pinca

A Piazza San Carlón körülbelül húszezer Juventus-drukker nézte a döntőt. A második félidőben a tér közepéről néhány száz ember fejvesztve futni kezdett, pánik tört ki, lökdösődtek az emberek, átgázoltak azokon, akik a földre kerültek.

Pánik és sérültek TorinóbanForrás: AFP/Marco Bertorello

Az első hírek arról szóltak, hogy a pánikban körülbelül harmincan megsérültek, de vasárnap reggel az olasz hatóságok már arról számoltak be, hogy a sebesültek száma ezerre tehető. Később pedig már 1500 sérültről beszéltek. A sérültek többsége könnyebb zúzódásokkal és horzsolásokkal úszta meg az incidenst, de legalább hét embert a sürgősségi osztályon kellett ellátni, köztük egy hétéves kisfiút is, akit megtapostak a téren. 

Pánik és sérültek TorinóbanForrás: AFP/Marco Bertorello
Pánik és sérültek TorinóbanForrás: AFP/Marco Bertorello
Pánik és sérültek TorinóbanForrás: AFP/Marco Bertorello
Pánik és sérültek TorinóbanForrás: AFP/Massimo Pinca
Pánik és sérültek TorinóbanForrás: AFP/Massimo Pinca

Szemtanúk szerint egy hangos durranás kelthetett riadalmat. Feltehetően petárda robbanhatott, amit pokolgépes detonációnak gondoltak. Az incidens után sok fekete-fehér Juventus-mezes szurkoló visszatért a törött üvegpalackokkal, elveszített cipőkkel és táskákkal, szeméttel borított térre, és nézte tovább a meccset, mások pedig kétségbeesetten keresték hozzátartozójukat vagy barátjukat. A rendőrség információs pontot állított fel a téren, hogy segítséget nyújtson az elveszettek felkutatásához. Egyes hírek szerint egy hároméves gyereknek is nyoma veszett.

Pánik és sérültek TorinóbanForrás: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Marco

A rendőrség vizsgálja, hogy mi okozhatta a durranást.