Társoldalunk:

Buffon egy feltétellel nem vonul vissza 2018-ban

2017.06.12. 19:57

Gianluigi Buffon, a Bajnokok Ligája-döntős Juventus kapusa a következő szezon végén befejezi pályafutását, ha az olasz futballcsapat nem nyeri meg a Bajnokok Ligáját.

"Ha a következő szezonban megnyerjük a BL-t, akkor nem az lesz az utolsó évem, mert utána szeretném elhódítani a klubvilágbajnoki trófeát is" - mondta a nyolcszoros olasz bajnok játékos. 

Egyelőre bizonytalan Buffon visszavonulásának időpontjaForrás: AFP/Adrian Dennis

A 39 éves világbajnok hálóőrnek még nem sikerült megszereznie a legrangosabb európai klubtrófeát, pedig három alkalommal - 2003-ban, 2015-ben valamint idén - is eljutott a BL-fináléig a Juventusszal.

Buffon, aki már korábban közölte, hogy a 2018-as világbajnokság után befejezné, 2001 óta 622 alkalommal lépett pályára a torinói csapat színeiben.