Az igazi drámát a spanyol futballtörpék írják

Barcelona, Messi, Alavés
FC Barcelona´s Argentinean forward Lionel Messi during the Copa del Rey Final football match between FC Barcelona and Deportivo Alaves at the Vicente Calderon Stadium in Madrid, Saturday, May 27, 2017. Photo Rudy / SpainDPPI / DPPI
Vágólapra másolva!
Négy éve a Leganés, az Eibar és a 2001-ben UEFA-kupa döntőt játszó Deportivo Alavés is a 80 csapatos spanyol harmadosztályban szerepelt. Mindhárman komoly gazdasági nehézségekkel küszködtek az elmúlt időszakban, de nem csak, hogy kilábaltak belőle és életben maradtak, de kiharcolták a jogot, hogy a legjobbak között versenyezzenek.

Az 1928-ban alapított Leganés 64 évig a területi bajokság és a harmadosztály (Segunda B) között ingázott, mígnem az 1992/93-as szezon végén az amatőrökkel teli, 22 éves átlagéletkorú csapat feljutott a másodosztályba, ahol 11 évet töltött.

2003-ban új befektető érkezett a klubhoz, az argentin zeneipari mágnás, Daniel Grinbank, aki az élvonalba való feljutást tűzte ki célul.

Göröngyös út vezetett az első osztályba Forrás: DPPI/Asenjo Sesma

A projekt ígéretesen indult, de az eredmények elmaradtak, a Leganés a középmezőnyben küszködött, a pénz pedig 2004 januárjára elfogyott. Grinbank elhagyta a csapatot és vele együtt sok játékos is szabadon távozott. A szezon végére teljes lett a káosz, a kiesés elkerülhetetlenné vált.

A leganési hősök történelmet írtak

A Leganésnek a harmadosztályban kellett újjáépítenie magát, de a 2008-as gazdasági válság után a klub a megszűnés szélére került.

A helyi vállalkozó, Felipe Moreno Romero azonban mentőövet dobott, felvásárolta a csapat részvényeit, elnöknek pedig feleségét, María Victoria Pavónt nevezte ki.

Amikor Asier Garitano 2013 nyarán átvette a csapat irányítását, csupán hét játékos állt a rendelkezésére. „És közülük háromra nem is tartottam igényt" – mesélte. Végül szabadon igazolható játékosokkal sikerült feltölteni a keretet, és a 2013/14-es szezon végén a Leganés rájátszásban kiharcolta a feljutást.

A Leganés újjászületett Asier Garitanóval Forrás: AFP

„Jól éreztük magunkat a másodosztályban" – mondta Garitano, aki szerint a Leganés számára sohasem volt cél az élvonal.

A 2014/15-ös idényt a tizedik helyen fejezték be, ám a következő év nem indult jól: az első 12 meccsből csak kettőt nyertek meg.

Az Alcorcón elleni 3–0-s győzelmet követően azonban megtáltosodtak, az utolsó fordulót már a biztos feljutást érő második helyen várták, egy ponttal megelőzve a Gimnásticot (a harmadik helyezett play-offot játszik). A meccs előtt a csapatkapitány összehívta a játékosokat az öltözőben, átkarolták egymás vállát és behunyták a szemüket.

– mondta Mantovani. A Leganés Pablo Insúa fejesével 1–0-ra verte a Mirandést, így fennállása során először feljutott az első osztályba.

Martín Mantovani a jellegzetes kék hajviselettel Forrás: AFP

Parádés debütálás

A nyitófordulóban a Leganés 1–0-ra legyőzte a Celta Vigót idegenben, majd jött az Atlético elleni madridi derbi, az első élvonalbeli meccs a mindössze 11 ezer férőhelyes Butarque-ban. „Ne ébredj fel! Az álom folytatódik" – állt az egyik transzparensen, amit a szurkolók feszítettek ki. A kicsi, de hangos szomszédok végül 0–0-s döntetlent játszottak az Atléticóval, amely az elmúlt három évben kétszer is ott volt a BL-döntőben. „Nem játszottunk jól, lövésünk sem volt" – értékélt önkritikusan Garitano a meccs után. Mégis, a Leganés olyat tett, amit 87 éve egyetlen újonc sem:

két meccs után egy győzelemmel és egy döntetlennel, kapott gól nélkül állt a La Ligában.

Griezmannéknak csak kihagyott helyzetekre futotta Forrás: AFP

A Leganés a Primerába tartozik

2016. november 26. és 2017. február 19. között volt egy 11 meccses nyeretlenségi sorozata a csapatnak, de az időközben az előző év legjobb másodosztályú edzőjének választott Garitanót nem küldték el.

Helyette a téli átigazolási időszakban megerősítették a keretet.

Érkezett Siovas (Olympiakos), Champagne (Olimpo), El Zhar (Las Palmas), Tito (Granada), Bueno (Porto) és Erik Morán (Zaragoza) – egyikükért sem fizetettek.

A gyenge eredmények ellenére elmondható, hogy a Leganés nem volt könnyű falat senki számára: hazai pályán az ötödik legkevesebb lövést engedélyezték az ellenfeleknek, náluk kevesebbet csak a Barcelona, a Real Madrid, a Bilbao és a Sociedad – jövőre (vélhetően) mind a négyen ott lesznek Európában.

A Leganés bennmaradással hálálta meg a szurkolók egész éves támogatását Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Burak Akbulut

Spanyolországban régen nem adták ilyen olcsón a bennmaradást, mint idén, de a legkisebb költségvetésű Leganés így is végig pengeélen táncolt. Az utolsó öt fordulóra viszont összekapta magát, a Las Palmast 3–0-ra, a Betist 4–0-ra verte, miközben

a szurkolók az „El Lega es de primera", azaz „A Leganés a Primerába tartozik" rigmust énekelték a hazai meccseken.

Végül az utolsó előtti fordulóban, a Bilbao otthonában elért 1–1-es döntetlennel lett meg matematikailag is a bennmaradás, ezzel a Barcelona, a Real Madrid és a Bilbao mellett

a Leganés a negyedik csapat, amely még soha nem esett ki a spanyol első osztályból.

„Erről szól a futball" – nyilatkozta a meccs után Garitano.

Így ünnepelte a Leganés a bennmaradást:

A szurkolók mentették meg a klubot

A 2013/14-es szezonban az Eibar a másodosztály újoncaként nyerte meg a bajnokságot, mégis közelebb volt a kieséshez, mint a feljutáshoz. A spanyol futballtörvény kimondja, hogy a klubok tőkéjének meg kell egyeznie a bajnokságban résztvevő klubok átlagkiadásának legalább 25%-ával (a számításba nem tartozik bele a két legnagyobb és két legkisebb kiadású csapat). Az Eibar, amelyet Javier Tebas ligaelnök „mintaklubként" jellemzett, mivel sem adóssága, sem tartozása nem volt a játékosok felé, önhibáján kívül került nehéz helyzetbe:

422 ezerről 2 millió 146 ezer euróra kellett növelnie a tőkéjét, különben visszasorolták volna a harmadosztályba.

Egy baszk férfi indította el a „Defiende al Eibar", azaz „Óvjuk meg az Eibart" marketingkampányt, amely lehetővé tette a szurkolóknak, hogy részvényeket vásároljanak a klubból. A közösségi oldalak segítségével a világ minden pontjára eljutott a felhívás, 60 országban tízezer ember vásárolt részvényt, köztük Xabi Alonso és Asier Illarramendi is.

Az Eibar megmenekült, és elindulhatott az élvonalban.

Drámai végjáték

Az Eibar őszi szezonja mesés volt, 19 forduló után a nyolcadik helyen állt, közel az Európa Ligát érő pozíciókhoz.

Ősszel szárnyalt a baszk kiscsapat Forrás: NurPhoto/Joan Valls/Urbanandsport/Nurphoto/Joan Valls

Tavasszal azonban csak két meccset nyert meg a csapat, amivel a kiesés szélére került. A 38. fordulóban az Eibar már 30 perc után 3–0-ra vezetett a Córdoba ellen, így sokáig úgy tűnt, hogy meglesz a bennmaradás. A Barcelona viszont az utolsó 25 percben leadta kétgólos előnyét a Deportivo ellen, ami a baszkok kiesését jelentette. Gaizka Garitano, a csapat edzője a kiesés után lemondott, szerinte ugyanis kudarcot vallott.

Két héttel később a spanyol szövetség financiális problémák miatt visszasorolta a 13. helyezett Elchét a mádosztályba, így a 18. Eibar maradhatott az élvonalban.

Az új edző felrázta a csapatot

Garitanót José Luis Mendilibar váltotta, aki megreformálta a baszkok futballját: a védekezésben instabil, támadásban erőtlen Eibar a liga egyik legagresszívabb csapata lett.

José Luis Mendilibarral már komolyabb célokat is szövögethetnek az Eibarnál Forrás: NurPhoto/Jose Manuel Alvarez Rey/NurPhoto/Jose Manuel Alvarez Rey

A 2015/16-os szezon első felében az Atléticótól kölcsönkapott Borja Bastón vezetésével szárnyalt a csapat, de tavaszra ismét látványosan leeresztett (57 pontból csak 13-at szerzett).

Idén azonban már nem volt összeomlás, hogy végül mégsem lett meg a nemzetközi kupaindulást jelentő hetedik hely, az legfőképp a 94. percben elveszített Bilbao elleni derbi eredménye a 33. fordulóban.

„Senki sem beszél rólunk, pedig jól végezzük a dolgunkat" – mondta Sergi Enrich, az Eibar történetének legjobb első osztályú góllövője.

A Real korábbi játékosa reneszánszát éli

Az idei sikerekben főszerepet játszott Pedro León, aki 10 gólt lőtt és 5 gólpasszt adott, valamint Neymar mögött a legtöbb helyzetet alakította ki a társai számára (85). „Amikor megtudtam, hogy Mendilibar engem akar, egy pillanatig sem hezitáltam – mesélte León, aki korábban a Valladolidnál dolgozott együtt a spanyol edzővel. –

Pedro León talán az év igazolása Spanyolországban Forrás: AFP/Ander Gillenea

Úton Európába

Az Eibar a feljutás óta évről-évre jobban teljesít (sorrendben: 18., 13. és 10. hely), és a tévés pénzek racionálisabb elosztására tett kísérletek miatt egyre nagyobb költségvetésből gazdálkodik (a 2016/17-es szezonban 43 millióból). Mendilibarral, a kulcsjátékosok megtartásával és néhány okos igazolással (mint León ingyenes megszerzése) jövőre talán már összejön a nemzetközi kupaindulás abban a városban, amelynek teljes lakossága háromszor beleférne a Barcelona stadionjába.

Tíz év haláltusa után ismét a legjobbak között

A 2016/17-es szezon a baszk csapatokról szólt: Baszkföld csupán 1,4%-át teszi ki Spanyolország területének,

de a bajnokság legjobb tíz csapatának 40%-a erről a vidékről származik.

A Bilbao és a Sociedad jövőre elindulhat az Európa Ligában, a legnagyobb szenzációt mégis az Eibar és az Alavés szereplése okozta, utóbbi tíz év után tért vissza az élvonalba, miközben megjárta a 80 csapatos harmadosztályt is.

Az elmúlt években az eladósodás szele is meglegyintette az Alavést, de miután gazdaságilag sikerült stabilizálni a klubot,

José Bordalás vezetésével feljutottak az első osztályba a 2015/16-os szezon végén.

Az Alavés a 95. percben egyenlített az Atlético ellen az első fordulóban Forrás: NOTIMEX/Juan Carlos Rojas

A Barca legyőzése lendületet adott

A feljutás ellenére Bordalás távozott, helyét az argentin Mauricio Pellegrino vette át. A kölcsönjátékosokkal teletűzdelt Alavés már a harmadik fordulóban véghezvitte a szezon szenzációját. „Asterix lerohanja Rómát" – ezzel a címmel vezette fel az egyik vitóriai újság a Barcelona–Alavés bajnokit.

A baszk kiscsapat 2–1-re megverte a Barcelonát a Camp Nouban, Katalónia nemzeti ünnepe előtt egy nappal.

Az Alavés kezdeti lendülete (az első öt fordulóban veretlen maradt) egész évben kitartott, hazai pályán és idegenben is rengeteg gondot okozott a nagyoknak (a bajnokság első hét helyezettje ellen 19 pontot rabolt).

A szezon szenzációja: Barcelona–Alavés 1–2 Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Albert Llop

A spanyol kupában először jutott el a döntőig, a negyeddöntőben (Alcorcón) és az elődöntőben (Celta Vigo) gólt sem kapott.

„A csapatsportok esélyt adnak, hogy felvedd a versenyt a legjobbakkal – mondta Pellegrino. – A sportban a legszebb dolog a vágyakozás, a szenvedély, az ahogy nap, mint nap keményen dolgozol a sikerért." A döntőben nem jött össze a bravúr, hiába játszott jól az Alavés (15-ször vették célba ter Stegen kapuját), a Barcelona végül 3–1-re nyert.

Másodszor nem jött össze a bravúr Messiék ellen Forrás: DPPI/Rudy

Ennyi volt?

Nagy kérdés, hogy mi lesz az Alavéssel jövőre.

A szezon végén Pellegrino elhagyta a csapatot, és a sikerekben főszerepet játszó kölcsönjátékosok is visszatérnek klubjaikhoz.

Különösen fájdalmas veszteség Theo Hernández, akit az Atlético adott kölcsön (nyártól vélhetően a Realban folytatja, ezzel felrúgva a „madridi megnemtámadási" egyezményt) és Marcos Llorente, a Real játékosa, aki a szezon egyik legjobb védekező középpályása volt.