Vágólapra másolva!
A Chicago Fire Nikolics Nemanja nélkül jutott tovább, Salló Dániel pedig góllalt tette emlékezetessé első mérkőzését kezdőként a Sporting Kansas Cityben a US Open Cup szerdai fordulójában, de a meccs utáni interjút sem felejti el egy darabig.

A chicagóiak több kulcsájtékosukat is pihentették, így az MLS góllövőlistáját vezető magyar csatárnak sem kellett pályára lépnie, csapata idegenben győzte le a Saint Louis FC-t 1-0-ra US Open Cup negyedik fordulójában. Nem kis góllal.

A Sporting Kansas Cityben viszont játszott Sallói Dániel, sőt, először volt kezdő. A 20 éves csatár csapat Minnesota United ellen 4-0-ra megnyert mérkőzés utolsó gólját szerezte, egyben ez volt az első gólja az első csapat mezében (01:08-tól).

A lefújás után Sallói, aki az egyik gól előkészítésében is szerepet vállalt, a klub honlapjának adott interjúban arról beszélt, hogy nagyon boldog és reméli, sok gól követi majd az elsőt. Amikor rátért, milyen különleges élményként élte meg a kezdőcsapatba kerülést, csapattársai hátulról mögé lopóztak és nyakon öntötték. Vélhetően, ez az első gólos csatárok jutalma.

A US Open Cup küzdelmei innentől a nyolcaddöntőkkel folytatódnak.