Vágólapra másolva!
A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) azt javasolja, a jövőben hatvanperces mérkőzések legyenek a mostani kilencven percesek helyett.

A szervezet azért változtatna, mert szerinte a mostani, futóórával lebonyolított összecsapásokon nagyjából egyórás a tiszta játékidő: éppen ezért kellene kétszer 30 percnyi tiszta játékidővel megrendezni a találkozókat. Ez azt jelenti, hogy az óra megállna, amikor szabálytalanság történik, egy játékos megsérül, vagy a labda elhagyja a játékteret.

Új szabályok jönnek? Forrás: Sputnik/Nina Zotina

Az IFAB "Play Fair!" ("Játssz tisztán!") című munkáját - melynek ez a javaslat is a része - több labdarúgó, így például Petr Cech, az Arsenal kapusa, vagy Gianfranco Zola korábbi 35-szörös olasz válogatott támadó lelkesen fogadta, mondván ezzel elejét lehetne venni a most jellemző időhúzásoknak.

Az 1886-ban alapított, nyolctagú IFAB tagságának felét - 1913 óta - a FIFA adja, a másik négy szakértő pedig Angliát, Skóciát, Észak-Írországot és Walest képviseli. A szabályok megváltoztatásához a voksok 75 százaléka szükséges.