Vágólapra másolva!
Martin Ødegaard nevét a legtöbb sportszerető ember annak ellenére pontosan ismeri, hogy tétmeccsen, kilencven percet játszani nem sokan látták. A norvég futball csodagyerekét 2015-ben szerződtette a Real Madrid, a felnőttek között eddig egy teljes meccs, egy kupameccs jutott neki, január óta a holland első osztályban, a Heerenveen csapatában gyűjti a tapasztalatot a még mindig csak 18 éves tehetség. 

Nekünk, magyaroknak legyen mondva, hogy egy 18 és fél éves játékos csak a közvetlenül a topligák mögé rangsorolt holland első osztályban szerepel rendszeresen. Januárban másfél évre adta kölcsön a Real Madrid a Heerenveen csapatának, ahol fél szezon alatt 16 bajnokin jutott kisebb-nagyobb szerephez az alapszakaszban, ezeken három gólpassza volt. Gólt egyet szerzett, a bajnokság playoff részében, de ez nem bizonyult elegendőnek az Európa Liga-induláshoz.

Nem feltétlenül rossz teljesítmény ez egy 18 éves játékostól, de Ødegaard karrierje egészen másképp indult, mint egy átlagos játékosé. Már 15 évesen rásütötték a csodagyerek jelzőt.

Ødegaard rekordot rekordra halmozott hazájában

Az ifjú játékos 2012-ben, mindössze 13 évesen már a Strømsgodset első csapatával készülhetett, be is mutatkozhatott a felnőttek között felkészülési mérkőzésen, és már ekkor felfigyeltek rá igazi topcsapatok. 14 évesen a juniorok között – normál esetben 17-19 évesek – szerepelt, és rendszeresen játszott klubja harmadik csapatában is az ötödosztályban.

A 2014-es évben a Strømsgodset már nevezte volna a felnőttek közé a játékost, de a szabályok szerint csak profi szerződéssel lehetett volna szerepeltetni, amatőrként mindössze három meccsen léphetett pályára, így nem sokat késlekedtek a szerződés elkészítésével.

A bajnoki debütálásra végül áprilisban került sor az Aalesunds FK ellen, 15 évesen és 118 naposan, ezzel ő lett minden idők legfiatalabb játékosa a norvég bajnokságban.

Ødegaard a Strømsgodset csapatában Forrás: AFP/Vegard Wivestad Grott

Nem sokkal később első gólját is megszerezte, amivel szintén rekorder lett, júliusban pedig a nemzetközi porondon is bemutatkozott, a Steaua elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn állt be csereként.

A 2014-es bajnokságban végül 23 meccsen kapott szerepet, többnyire jobb oldali szélsőként számoltak vele, öt gólt és hat gólpasszt írhattak a neve mellé.

A decemberi holtszezonban igazi nagyágyúkkal edzhetett együtt. Volt Liverpoolban, Manchesterben a City és a United csapatainál, az Arsenalnál, majd januárban edzhetett a Real Madriddal is.

15 évesen már norvég felnőtt válogatott volt

Ødegaard 2014 augusztusában mutatkozhatott be a norvég válogatottban,

15 évesen és 253 naposan, mondani sem kell, hogy ez is rekordot jelentett, egy 1910-es rekordot döntött meg.

Szeptemberben már a Bulgária elleni Eb-selejtezőn lépett pályára, ezzel pedig az Eb-selejtezők történetének legfiatalabb játékosa is ő lett. Kezdőként is korrekordot döntött 2015 márciusában Horvátország ellen. Ødegaard 2015 őszén pályára lépett Budapesten is, a Magyarország-Norvégia Európa-bajnoki pótselejtezőn, a Groupama Arénában kezdőként kapott lehetőséget, de a második félidőre már ki sem küldte őt Høgmo mester. A szerepeltetését Kovács Péter, a Norvégiában légióskodó magyar csatár hatalmas hibának nevezte.

Ødegaard a budapesti Európa-bajnoki pótselejtezőn Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Érdekesség, hogy Ødegaard egy hónappal később mutatkozott be az U21-es válogatottban, mint a felnőttben.

15 évesen nem rossz mérleg, jelenleg egyébként az U21-es keretben számolnak vele, a felnőttek között eddig kilenc, az U21-esek között 11 alkalommal lépett pályára.

Gyerekként a Real Madridban

A 2015-ös, januári edzésen való ismerkedés olyannyira jól sikerült Madridban, hogy még ebben a hónapban a Real Madrid bejelentette Ødegaard szerződtetését.

A 16 éves játékosért 3-4 millió eurót fizetett a Real, ami később akár elérheti a 8-9 milliót is, annak függvényében, hogy mit ér el a spanyolokkal a jövőben.

A terv az volt, hogy a játékos főleg a felnőttekkel edz majd, de játszani egyelőre az akkor Zinedine Zidane által vezetett Real Madrid Castillában (a Real második csapata a harmadosztályban) fog.

Martin Ødegaard mellett egyébként a játékos édesapja is csatlakozott a Real Madridhoz, mégpedig ifjúsági edzőként.

Hans Erik Ødegaard maga is játszott a középpályán, több mint egy évtizedig a norvég élvonalban és dolgozott a Strømsgodset csapatánál is.

Ezzel kapcsolatban tett megjegyzést maga Zlatan Ibrahimovic is, aki egy norvég-svéd válogatott meccsen ismerkedett meg közelebbről a tini játékossal.

Martin Ødegaard Ibrahimovic ellen is bizonyíthatott Forrás: mtv.fi

– mondta Ibra még 2015 nyarán az akkor 16 és fél éves játékosról.

Tizenhat évesen vette meg a Real Madrid Forrás: AFP/Gerard Julien

A Castilla csapatában februárban már be is mutatkozott, a Real Madrid betette az ifjú játékost BL-keretébe, és mezszámot is kapott, a 21-est. Február végén az első gólját is megszerezte a Castillában, áprilisban először került be a Real Madrid meccskeretébe, majd május végén, a szezon utolsó bajnokiján be is mutatkozhatott, mégpedig csereként, Cristiano Ronaldót váltotta a Getafe elleni 7–3-as siker alkalmával,

16 évesen és 157 naposan ő lett a madridiak legfiatalabb játékosa, aki bajnokin pályára léphetett.

„Kicsit ideges voltam, hogy ennyi ember előtt kell futballoznom, de próbáltam élvezni a pillanatot. Különleges ez a nap, nagyon büszke és boldog vagyok, jó első szezonon vagyok túl Madridban" – mondta a debütálását követően.

Ødegaard 2016. november végén, 679 nappal a szerződtetése után debütált kezdőként a Realban. A Cultural Leonesa elleni kupameccset 6-1-re nyerte a madridi csapat, Ødegaard jól játszott, de az a meccs inkább a triplázó dominikai Marianóról, a manapság a spanyol U21-esek között brillírozó Marco Asensióról, illetve a csereként góllal debütáló Enzo Zidane-ról szólt.

Ødegaard közel két év alatt a Real Madrid Castillában 62 meccsen szerepelt, ezeken öt góllal és nyolc gólpasszal zárt.

Gyakorlatilag bevetették a középpálya minden részén, középen és a két szélen is, utolsó meccsét az Albacete ellen játszotta 2016. december közepén. Érdekesség, hogy a csapatot Zidane után irányító korábbi Real-klasszis, Santiago Solari már baloldali szélsőként számolt vele. A Real legjobbjai között egy bajnoki csereként és egy kupameccs volt a mérlege.

Csak PR-fogás volt a madridi szerződés?

Carlo Ancelotti könyvében egyszerű PR-fogásnak nevezte a játékos leigazolását. Az olasz tréner akkor ült a királyi együttes kispadján, amikor a norvég futball csodagyerekét a spanyolok leigazolták. Ancelotti elmondása szerint nem ő akarta, hogy megszerezzék a játékost, akinek egy bajnoki meccsen szavazott bizalmat, csereként az utolsó fordulóban.

„Ha a klub elnöke, Florentino Pérez vesz egy norvég játékost, akkor azt el kell fogadnia az edzőnek.

Az elnök úgy döntött, hogy minimum három meccsen szerepeljen a felnőttek között. Lehet, hogy ő lesz valamikor a világ legjobbja, de nem érdekel, mert nem én kértem a szerződtetését. Ez egy egyszerű PR-fogás volt" – írta Ancelotti.

A holland mentőöv

Martin Ødegaard és a Real Madrid januárban úgy döntött, hogy a norvég játékos 18 évesen kinőtte a spanyol harmadosztályt.

Kisebb meglepetésre Hollandiába igazolt a tini, ahol a Heerenveen csapatánál írt alá, másfél éves kölcsönszerződést.

Martin Ødegaard a Heerenveen csapatában bontakozhat ki Forrás: AFP/Catrinus Van Der Veen

A tavaszi szezonban, ha nem is lett stabil kezdő, de a meccsek nagy részén lehetőséghez jutott. Az első góljáig a 15. meccséig kellett várni, az Utrecht elleni vereség alkalmával volt eredményes.

Egy jó alapozás és egy sikeres teljes holland szezon után sem tűnik biztosnak a visszatérés lehetősége a Real Madridhoz, hiszen

olyan ellenfelekkel kellene megküzdenie a csapatba kerülésért, mint a szintén fiatal Isco vagy éppen Marcos Asensio,

de mindenképp előtte jár Gareth Bale és James Rodríguez is, már amennyiben utóbbi kettő marad Madridban.

Az biztosan állítható, hogy a norvég nem csúszott még le semmiről, sok tehetség az ő korában nem hogy válogatott meccsen, de még felnőtt bajnokin sem mutatkozhatott be, Ødegaard pedig már megannyi tapasztalaton túl van. A 2017-18-as idényben tiszta lappal indulhat, bőven lesz ideje bizonyítani a holland bajnokságban és a norvég U21-es csapatban is, hogy helye van az európai labdarúgás elitjében. Egy biztos, a tehetsége megvan, a többi pedig ahogy mondani szokás, már rajta múlik.

Még van dolga Madridban

Ødegaard közvetlenül Hollandiába igazolása után így nyilatkozott a Sport Bildnek.

Lehetőségem van bizonyítani a holland élvonalban, ami a karrieremet tekintve előrelépésnek mondható. Nem könnyű játékperceket gyűjteni a Real Madrid csapatában, a világ legjobb alakulatában. Minden edzés olyan, mint egy tétmeccs, nagyon sokat tanultam.

2016 márciusában eddigi utolsó felnőtt válogatott meccsén Forrás: AFP/Vegard Wivestad Grott

A Heerenveennek fiatal csapata van, többször is bebizonyosodott, hogy ideális csapat ez az ifjú tehetségeknek.

Nem tartom magam csodagyereknek.

Lehet, hogy nagyobb tehetséggel vagyok megáldva, de ugyanolyan keményen kell dolgoznom, mint a többieknek, hogy sikereket érjek el. Nem hullik semmi csak úgy az ölünkbe."