Vágólapra másolva!
A német negyedosztályban szerepel ősztől a kínai U20-as labdarúgó-válogatott.

A Kicker magazin és a Bild napilap úgy tudja, hogy a nemzeti együttes a délnyugati regionális liga mind a 19 csapatával találkozik majd, de pontot nem kap a mérkőzéseken.

A szokatlan vendégszereplés a 2020-as tokiói olimpiára való felkészülést szolgálja, és a német területi bajnokság valamennyi klubja 15 ezer eurós (4,6 millió forint) prémiumot kap a meccsekért.

A 19-es létszám miatt eddig minden csapatnak két szabadnapja volt, a jövőben ezeken fogadják majd az ázsiai korosztályos együttest.