Vágólapra másolva!
A Vasas múlt vasárnap, Telkiben 2-1-re legyőzte edzőmeccsen a Beitar Jerusalemet, majd másnap kiderült: az NB I bronzérmesét az Európa Liga első selejtezőkörében épp a megvert izraeli csapattal sorsolták össze. A DIGI Sport híradója a Ferencváros-Beitar (1-0) meccs után kérdezte az esélyekről a vendégek edzőjét és az egyik játékosát, illetve a volt jeruzsálemi légiós Sallói Istvánt.

"Vicceltünk ezzel, hogy akár össze is sorsolhatnának minket, és aztán ez meg is történt.

Még kétszer játszunk egymás ellen, most már ismerjük őket, meglátjuk, ki jut tovább" - mondta a Sport 24-nek a Beitar Jerusalem edzője, Sharon Mimer.

A jeruzsálemi csapatban egykor eredményes éveket töltött el három István - Sallói, Pisont és Hamar. Természetesen meglátogatták a Beitart Magyarországon, sőt az izraeliek weboldalán ott egy fotó, amelyen a mostani játékosok a három magyart ölelik.

Forrás: Beitarfc.co.il

"Fura dolog edzőmérkőzést játszani egy csapat ellen, majd másnap azzal szembesülni, hogy ugyanez a klub lesz az ellenfeled az Európa Ligában. Ez mindkét csapatnak előnyt jelenthet, mert jobban megismerhettük a másikat. Meglátjuk, mit hoz majd a párharc" - nyilatkozta Dan Mori, a Beitar izraeli válogatott védője.