Vágólapra másolva!
A zöld-fehérek megszerezhetik az elefáncsontparti legendát.

Már két hete a Ferencvárossal edz Emmanuel Eboué, az Arsenal elefántcsontparti jobbhátvédje. A 79-szeres válogatott játékos jóban van a Fradi fizioterapeutájával, Peter Friarral, az ő közbenjárására került a klubhoz.

Eboué egy Chelsea elleni meccs után Forrás: Origo

A 34 éves játékos fénykorában az Arsenalban játszott, legutóbb viszont a Sunderland foglalkoztatta.

Eboué játszott Bajnokok Ligája-döntőt is, a válogatottban pedig sokan egy Észak-Korea elleni meccsről emlékezhetnek rá, amikor kihallgatta az ázsiaiak edzőjének taktikai utasításait, majd jólértesülten bólogatott a friss infók birtokában.

A Goal.com felhívta a figyelmet, hogy Eboué jelenleg szabadügynök, ugyanis a FIFA megszüntette az egyéves eltiltását, amit azért szabott ki rá, mert nem fizetett ki egymillió eurót a korábbi ügynökének.

Eboué edzett nemrég a félprofi Enfield Town csapatával is, amiről azt mondta: "Kicsit olyan volt, mintha börtönben lennék, ahol nem tudok csinálni semmit".