Vágólapra másolva!
Az MLSZ, részben szemet hunyva sajátt szabályainak be nem tartása fölött, engedélyezte, hogy a hétvégén rajtoló NB I-es szezonban az Újpest és a Vasas is a Szusza Ferenc Stadionban játssza hazai találkozóit.

Az MLSZ infrastruktúra-szabályzata szerint a most rajtoló idénytől csak olyan pályán lehet NB I-es meccset rendezni, amelynek van fűtése, és erről a kötelezettségről a szövetség már 2014-ben tájékoztatta az érintett klubokat. A Szusza-stadionban ennek ellenére ez idáig nem valósult meg a fejlesztés - írja a honlapján megjelent hírben a szövetség.

Az újpestiek és az angyalföldiek is otthon lesznek a Megyeri úton Forrás: MLSZ

A helyzet kialakulásában jelentős szerepet játszott a Szusza Ferenc Stadion jogi státusza rendezésének elhúzódása. Az állami tulajdonban lévő, több sportág által is használt komplexum vagyonátadása jelenleg is folyamatban van.

Az Újpest FC egy több országban is kipróbált mobil pályafűtési eszközt kíván alkalmazni. Az elnökség azzal a feltétellel engedélyezi a hazánkban még nem alkalmazott eszköz használatát, hogy

mindkét klub vállalta alternatív helyszín biztosítását nem várt helyzet kialakulása esetére.

A Vasas a Fáy utcában épülő új Illovszky Rudolf Stadion elkészültéig marad a Megyeri úti albérletben.

Az elnökségi ülésen egy másik fontos kérdésben is döntést született. E szerint elfogadták egy olyan mérési rendszer leírását, amely nyomon követi, és számszerűsíti, hogy a magyar felnőtt hivatásos játékosok képzéséhez gyerekkoruktól kezdve mely nevelő egyesületek járultak hozzá.