Vágólapra másolva!
Angol sajtóértesülés szerint a Premier League-ben szereplő Manchester City mindenben megegyezett a Tottenhammel a 27-szeres angol válogatott Kyle Walker átigazolásáról.

Az egyik leghitelesebb angol szakíró, David Ornstein állítása szerint a Manchester City 50 millió fontot fizet a Tottenham 27 éves jobbhátvédjéért, aki ezzel a világ legdrágább védője lesz.

A Citynek mindenképpen igazolnia kellett a jobb oldalra, ugyanis nyáron távozott a klub ikonikus alakja, az argentin Pablo Zabaleta, valamint a francia Bacary Sagna is, akire Pep Guardiola szintén nem tartott igényt.

Kyle Walker (balra) lesz a Manchester City harmadik nyári szerzeménye Forrás: DPPI/Matt West

Kyle Walker minden bizonnyal B-terv volt Manchesterben, ugyanis a katalán mester a korábbi játékosát, Dani Alvest akarta a szigetországba csábítani, azonban a brazil bekk a kecsegtetőbb fizetés miatt inkább Párizs felé vette az irányt.

A 27-szeres angol válogatott játékos lesz a City harmadik nyári igazolása. Pep Guardiola korábban már leszerződtette a Monaco középpályását, Bernardo Silvát és a Benfica kapusát, Ederson Moraest.

Walker pénteken utazik orvosi vizsgálatra Manchesterbe, a bemutatására minden bizonnyal még aznap sor kerül.