Jakob Poulsen: Egy korai Fradi-góltól sem esnénk pánikba!

Jakob Poulsen, Midtjylland
Budapest, 2017. július 13. Jakob Poulsennek, a dán Midtjylland gólszerzőjének (j) gratulál játékostársa, Rilwan Hassan a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójában játszott Ferencváros – Midtjylland mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2017. július 13-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Bár sem Jess Thorup edző, sem a csapatkapitány, Jakob Poulsen nem tekinti lefutottnak a Ferencváros elleni Európa-liga párharcot, mindketten győzelmet és továbbjutást várnak csapatuktól. Meccsnapi helyzetjelentés Dániából, a Midjylland – Ferencváros visszavágót megelőzően.

A házigazda dánok szerda délelőtt tréningeztek, ám nem az este 19 órakor kezdődő mérkőzés helyszínén, hanem az onnan néhány kilométerre található edzőközpontban. Természetesen a nyár óta már a Midtjyllandot erősítő

Korcsmár Zsoltot szerettük volna megszólaltatni a visszavágó kapcsán, klubja azonban csak a találkozó után engedélyezi a magyar játékosnak, hogy a hazai médiumoknak nyilatkozzon.

Jakob Poulsent, valamint az együttest irányító Jess Thorupot azonban az Origo rendelkezésére bocsájtották.

"A hétvégi bajnoki rajt miatt csalódottak vagyunk, így ma este mindenképpen javítani szeretnénk" – kezdte a csapatkapitány, utalva a Brøndbytől vasárnap elszenvedett, 4–0-s vereségre a dán Superliga nyitányán. "Emiatt is fontos lesz számunkra a találkozó, be akarjuk bizonyítani, hogy az csak egy kisiklás volt a részünkről. Természetesen a 4–2-es előny birtokában kedvező helyzetben vagyunk, de az első félidőben, egyenlő létszámban nagyon jól játszott a Ferencváros, így nem hihetjük azt, hogy már megvan a továbbjutás."

Arra a kérdésre, hogy egy esetleges koraán bekapott gól okozhat-e némi pánikot, Poulsen így felelt:

"Nem hiszem, hogy gondot jelentene,

Abban is biztos vagyok viszont, hogy hazai pályán mi is betalálunk majd, és ha a saját játékunkat és stratégiánkat követjük, akkor a végén mi örülhetünk."

Jakob Poulsen (jobbra) szerint a Midtjyllandnak nincs más dolga, mint játszani saját játékát Forrás: MTI/Illyés Tibor

Jess Thorup sem intézi el a második találkozót egy kézlegyintéssel, már csak azért sem, mert az ő emlékeiben is élénken él a Fradi remek első félidei játéka.

A 11-es és a kiállítás hozta meg a fordulópontot, amit viszont a második játékrészben mutatott a csapatom, az hatalmas elégedettséggel töltött el. Büszke voltam a fiúkra, hiszen megfordították az eredményt, így jó pozícióban vagyunk, a munkát azonban egyelőre csak félig végeztük el, ma este hazai pályán kell befejeznünk."

Mint azt korábban megírtuk, Korcsmár Zsolttal nem tudtunk beszélni, így edzőjét kértük meg, hogy mondjon róla néhány szót.

"Zsoltot már régóta kinéztük, körülbelül fél évig figyeltük őt.

Többek között egy héttel korábban, a Groupama Arénában is remekül futballozott, boldog vagyok, hogy leigazoltuk."

Thomas Doll szerda koraeste vezényelt tréninget az MHC Arénában a Fradinak, melyet a vádli sérüléssel küszködő Varga Roland és a bokáját fájlaló Leandro is kihagyott. Otigba Kenneth és Böde Dániel ott volt ugyan a többiekkel, ám vélhetően egyikük játékát sem kockáztatja majd meg a zöld-fehérek szakmai stábja.

Kulcsemberei nélkül kell csodát tennie a Fradinak

Kedden kora este megérkezett Herningbe a Ferencváros labdarúgócsapata. A csütörtöki, Midtjylland elleni Európa-liga visszavágóra készülő zöld-fehérek nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a 4-2-es hazai vereség után idegenben kellene kivívniuk a továbbjutást, Thomas Doll ráadásul több kulcsjátékosát kénytelen nélkülözni a találkozón. Többek között erről is nyilatkozott a Fradit Dániába elkísérő Origónak.

A legnagyobb fejtörést a hátvédsor összeállítása okozhatja Dollnak, hiszen posztja szerint Batik Bence az egyedüli egészséges bekk a csapatban, de akkor is csak egy fokkal javul a helyzet, ha az utóbbi hónapokban védővé avanzsált Lovrencsics Gergőt is ide számoljuk.

Sérülések és eltiltások nehezítik a Ferencváros egyébként sem könnyű helyzetét Forrás: Origo

Az előzmények ismeretében nem lesz tehát könnyű dolga a több sebből vérző FTC-nek.

19 órától mindenesetre kiderül, hogy a Vasas és a Honvéd szomorú sorsa, vagy valami egészen más van-e megírva a Fradinak.

Reménykedjünk a második verzióban.