Vágólapra másolva!
Diego Maradona is támogatja a videóbíró alkalmazását a labdarúgásban. A nemzetközi szövetség (FIFA) honlapján kedden megjelent interjúban az argentin válogatott egykori világklasszisa elismerte, az 1986-os világbajnokság negyeddöntőjében szerzett, Isten keze-gólként elhíresült találata sem lett volna érvényes, ha már akkor is létezik a játékvezetők tevékenységét segítő technológia.

"Természetesen erre is gondolok, amikor kiállok a videóbíró használata mellett, sőt elárulom,

"Szerencsénk volt, mert a bíró nem látta. Akkor még nem használhatta a technikát, de ma más a helyzet" - nyilatkozta a világbajnok Maradona.

A 2-1-es argentin győzelemmel zárult 1986-os negyeddöntőn a dél-amerikai csatár szabálytalanul, kézzel továbbította az angol Peter Shilton hálójába a labdát, a játékvezető azonban nem vette észre és megadta a gólt.

Emlékeztetett rá, hogy

Anglia 1966-ban olyan találattal nyerte meg a világbajnokságot, amelynél a labda nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon

- ez a döntő hosszabbításában Geoff Hurst lövésénél történt -, a 2010-es vb-n viszont Frank Lampard labdája a németek kapujából pattant ki, mégsem adták meg.

"Számos esetben megváltozhatott volna a világbajnokság menete, ha akkoriban is alkalmazzák a technikát. Ideje véget vetni ennek" - szögezte le Maradona.

Maradona Isten keze-gólként elhíresült találata Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Sven Simon

Az argentin válogatott korábbi szövetségi kapitánya kifejtette, mivel a technika gyorsan fejlődik, és egyre több sportágban alkalmazzák, a labdarúgásnak sem szabad lemaradnia.

- tette hozzá.

Maradona úgy vélekedett, a technológia leginkább azoknak a csapatoknak hasznos, amelyek kockázatot vállalnak és támadófutballt játszanak.

Az észak-amerikai profiligában (MLS) augusztus elejétől kezdve minden mérkőzésen alkalmazzák majd a videóbírót, amit az oroszországi Konföderációs Kupán is használtak, és a FIFA elnöke,

Gianni Infantino reményét fejezte ki, hogy a jövő évi világbajnokságon is segítheti a játékvezetők munkáját a gólok, a büntetők és a kiállítások megítélésénél,

illetve a játékosok pontos azonosításában. Az ausztrál élvonalban már bevezették, és erre még a következő idényben sor kerülhet a Bundesligában is.