Társoldalunk:

Egyik legnagyobb kedvence kosarazta ki José Mourinhót

2017.07.30. 15:29

Francia sajtóértesülések szerint a 131-szeres holland válogatott labdarúgó, Wesley Sneijder mindenben megegyezett az Nice csapatával, így ősztől egykori csapattársának, Mario Balotellinek osztogathatja a gólpasszokat.

A 33 éves iránytót egykori edzője, José Mourinho is csábította a Manchester Unitedhez, de a szabadon igazolható Sneijder inkább a francia bajnokságban teszi próbára magát.

A holland legenda 2013 januárjában került a török Galatasarayhoz, azonban a napokban 4,5 millió euróért kivásárolta magát a szerződéséből, így szabadon válogathat az ajánlatok közül.

Wesley Sneijder ősztől a Ligue 1-ben folytathatjaForrás: AFP/John Thys

A Vörös Ördögök mellett Sneijder iránt élénken érdeklődött a Nagy Ádámot is foglalkoztató Bologna, de lehetett hallani az az észak-amerikai bajnokságban szereplő Los Angeles FC megkereséséről is.

Wesley Sneijder remek talizmánnak számít. Pályafutása alatt minden klubnál bajnoki címet ünnepelhetett. Az Ajax színeiben 2004-ben és 2005-ben ért fel a csúcsra. A Real Madrid játékosaként a 2007-2008-as szezonban nyerte meg a La Ligát, míg az Interrel a 2009-2010-es kiírásban hódította el az olasz bajnokságot, a kupát és a Bajnokok Ligáját is. Legutóbbi állomáshelyén, Törökországban 2013-ban és 2015-ben is bajnoki címet nyert a Galata játékosaként.