Vágólapra másolva!
Frank Lampard a BT Sport nevű tévés társaságnál vállalt szakértői munkát és élesben a Chelsea Arsenal elleni meccsén debütált.

A két londoni csapat vasárnap a Community Shieldért, azaz az angol Szuperkupáért küzdött. A Chelsea végül tizenegyesekkel kapott ki, Lampard szerint pedig ilyen kerettel nem szabad nekimenni az új idénynek.

Frank Lampard ma már szakértőként tevékenykedik Forrás: AFP/Adrian Dennis

A Chelsea korábbi középpályása szerint olyan játékosok távoztak, többek között Nemanja Matic is, akiket mindenképp pótolni kell. A Chelsea legendája szerint Antonio Conte kerete túl kicsi ahhoz, hogy a Bajnokok Ligájában és a Premier League-ben is helytálljon.

„Conte szólhat a vezetőségnek, hogy szűk a keret. Kell egy középső középpályás és a szélek sincsenek rendben. Ha a két keretet vesszük figyelembe, az Arsenalnak majdnem kétszer annyi játékosa van. Ha a minőségről beszélünk, akkor nincs gond.

Furcsa volt az is, hogy Matic Manchesterbe igazolt, Nagy szerepe volt a Chelsea-ben Kante mellett. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy a Chelsea versenyben lesz a bajnoki címért." – mondta Lampard.