Társoldalunk:

Kettős győzelemmel BL-főtáblás a Napoli, Korhuték kiestek

2017.08.22. 22:44

Az első meccsen elért 2-0-s győzelem után a Napoli idegenben is megverte a Nice-t (0-2), amely egy pillanatig sem tudta szorossá tenni a párharcot. A Sevilla döntetlent játszott, de így is bejutott a Bajnokok Ligájába, Korhut Mihály csapata, a Hapoel Beer-Sheva viszont kiesett. Ahogy a Rijeka is.

Az első meccsel ellentétben Balotelli és Sneijder is ott volt a Nice-ben, de ez a játékon nem látszott meg. A nápolyiak uralták az első félidőt, és főleg Mertens révén sorra dolgozták ki a helyzeteket, de vagy egy hazai védő blokkolt, vagy a kapus védett. A legnagyobb ziccert a belga támadó hagyta ki a 14. percben, amikor a közeli lövését Cardinale ütötte ki szögletre.

Mertenst nem tudták tartani a nizzai védőkForrás: AFP/Valery Hache

A szünet után ott folytatódott minden, ahol az első félidőben abbamaradt. Sőt!A 48. percben Hamsík lapos beadására Callejón érkezett teljesen üresen, 0-1.Egy perccel később Mertens találta el a kapufát.

A hátralévő időben mindkét csapatnak volt kisebb-nagyobb lehetősége, a Nice akár ki is egyenlíthetett volna, de Ganago elönzőzte a ziccert.A kihagyott helyzet megbosszulta magát, a 89. percben Insigne lőtt gólt a tizenhatosról.A hazaiaknak a szépítés sem jött össze, Pierre Lees Melou közelről csak a felsőlécet találta el.

A Napoli így 4-0-s összesítéssel jutott be a Bajnokok Ligája főtáblájára, a Nice-nek marad az Európa Liga.

A magyar bajnok Budapest Honvédot búcsúztató Hapoel az első mérkőzésen 2–1-es győzelmet aratott, mely után még mindkét együttes bizakodhatott a továbbjutásban. A Korhut Mihállyal a kezdőben felálló izraeliek azonban már a találkozó elején hátrányba kerültek, Viler bombázott 16 méterről a vendégek kapujába.Ez az eredmény már a szlovén csapat továbbjutását jelentette és mivel több gól nem született a meccsen, a Maribor jutott a BL főtáblájára.Korhut végigjátszotta a mérkőzést, csapattársaival az El-csoportkörben vigasztalódhat.

A Hapoel idegenben nem bírt a MariborralForrás: AFP/Borut Zivulovic

A Rijeka-Olympiakos párharc is 2–1-ről folytatódott, így teljesen nyitott volt a továbbjutás kérdése. A horvátok kezdték jobban a találkozót, a 25. percben azonban a többek között Sevillát és Chelsea-t is megjárt középpályás, Marko Marin góljával elcsendesítette a hazai publikumot. Mint később kiderült, itt sem esett több találat, így a Pireusz kettős győzelemmel jutott a Bajnokok Ligája legjobb 32 csapata közé.

A Sevillának a hazai iksz is belefértForrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Burak Akbulut

A Sevilla-Basaksehir első meccse is 2–1-es végeredménnyel zárult, ám micsoda különbség, a spanyolok Törökországban tudtak nyerni, így kényelmes helyzetből várhatták tehát a visszavágót. A vendégek holland légiósa, Elia azonban egy szemre is tetszető akció végén hamar jelezte azonban, hogy a törökök nem feltartott kézzel érkeztek a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionba. A hazaiak a szünetig nem tudtak váltani, a szünetben viszont rendezték soraikat,a második félidőben pedig Escudero és Ben Yedder révén megfordították az állást.Visca gólja csupán arra volt elég, hogy a Sevilla ne kettős győzelemmel lépjen tovább, emiatt azonban aligha szomorkodnak az andalúzok.