Társoldalunk:

A legnagyobb erőt most a szurkolók adhatják a Storck-csapatnak

2017.09.04. 09:24

André Silva góljával Portugália 1-0-ra legyőzte Magyarországot a budapesti világbajnoki selejtezőn, így most már biztos, hogy nem ismétlődhet meg a franciaországi csoda: a magyarok nem utaznak a jövő évi  oroszországi vb-re. Az álmos, megúszós meccs csak addig tartogatott kérdéseket, amíg a portugálok nem szerezték meg a vezetést, az eredményt tekintve viszont a magyar válogatott sem szégyenkezhet. Elemzés.

Kevés olyan gyakori szókapcsolat van a magyar válogatott kapcsán, mint a már-már klasszikusnak számító matematikai esély, de ettől most legalább egy-másfél évig búcsút inthetünk, mert immár hivatalos: a magyar válogatott nem lesz ott a 2018-as oroszországi világbajnokságon. Tragédia nem történt, mert ezt már a csoport sorsolásának pillanatában sejthettük, és nyugodtan vigasztalódhatunk a tehetségkutatók epizódjaiban felmerült mondattal:

reméljük, nem volt ez egy komoly álom, mert akkor most nem tört össze semmi. Nem lehetett komoly az álom, még akkor sem, ha újra beleszerettünk a magyar futballba a tavalyi Európa-bajnokságon, mert azóta számolatlanul érkeztek azok a jelek, melyek alapján még a legelvakultabbak sem gondolhatták komolyan a csoportharmadiknál nemesebb helyezést.

Fiola és Ronaldo párharca az Üllői útonFotó: Polyák Attila - Origo

Márciusban, Lisszabonban sokkal ellenállhatatlanabbnak tűnt a portugál válogatott, mint vasárnap este, és – az igazat megvallva – tiszta helyzetük is sokkal több adódott akkor. Pedig Bernd Storck az idegenbeli meccs első félidejére dobta be a három középső védős megoldást, ami a védekező játékosok számának emelése ellenére is kevesebb ellenállást tanúsított. A megoldás talán abban keresendő, hogy Storck ezúttal egy labdaszerzésben és védekezésben hasznosabb belső középpályát pakolt fel, amivel a középről érkező portugál támadások jókora részét sikerült megszűrni. Pátkai és Elek kettőse egyszerűen hasznosabb volt, mint a tavasszal használt, kreatívabb Nagy-Gera duó. Kreativitást magyar oldalon ugyanis egyik meccsen sem lehetett felfedezni, de legalább a portugál támadások megakadályozásában hatékonyabbnak bizonyult a hazai meccsen használt védelem és középpálya.

A magyar-portugál meccs kezdőcsapataiForrás: Origo

Azért így sem mondhattuk azt, hogy minden csapatrész rendben működött, mert az előzetesen támadó felfogásúnak címkézett magyar válogatott nehezen ment át a félpályán is, és sajnos legalább két-három olyan helyzetet sikerült ajándékozni a portugáloknak, amely végén, gyenge felszabadítás után középről lőhettek – senkitől sem zavartatva. Ennél is szembetűnőbb volt, hogy a papíron kétcsatáros játék előnyeiből még Priskin kiállításáig sem sokat jegyezhettünk fel. Mindennél többet mond el az eredeti elgondolásról az, hogy a kiállítás után sem érkeztek tömegével portugál helyzetek. Nem volt-e a frontvonalban már a kezdetektől eggyel több játékos a kelleténél?

Storck ezúttal egy labdaszerzésben és védekezésben hasznosabb belső középpályát pakolt fel a pályáraFotó: Polyák Attila - Origo

Lovrencsics Gergő a meccsvégi nyilatkozatában ugyan utalt rá, hogy a kapitányi utasítás szerint Eppelnek egy visszavont szerepkört kellett (volna) betöltenie, de ez igen komoly helyzetre hívja fel a figyelmet. Egyrészt komolyabb a gond, mint sejtettük, ha a középpályás kreativitás Eppel Mártonon múlik, a Honvéd futballistája ráadásul sem csatár, sem középpályás erényeit nem csillogtathatta meg Alves és Pepe szigorú őrzése alatt. Párharcainak mindössze 19 százalékát nyerte meg, és hogy mennyire izoláltan játszott végig, az abból is kiderül, hogy mindössze három pontos passza volt a megpróbált nyolc kísérletből. Labdával alig találkozott. Ezekre a mutatókra nyilván rányomta a bélyegét Priskin felesleges mozdulata is, amire ugyan ráfoghatjuk, hogy levezette vele az elmúlt tíz év La Liga-csatárainak minden, Pepével szemben felgyülemlett feszültségét, de ettől inkább eltekintettünk volna.

Ezt megfogta Gulácsi - a gólnál azonban tehetetlen voltFotó: Polyák Attila - Origo

A magyar válogatott indokolatlanul keményen játszott az első játékrészben. Priskin könyököse már a harmadik volt a sorban, és nem állt meg itt a számláló, mert utána még Dzsudzsák is kiosztott egy mákost Cédricnek. Bernd Storck hiányolta az egészséges agressziót és a lapokat Andorra ellen, erre most nem lehetett panasza. Azzal viszont számolnia kell, ha ez az intelem a játékosoknál így csapódik le, és láthattuk, ez a túlpörgés most hátrányosan érintette a csapatot. Egyébként is nehezen érthető, miért a lapok számában kell mérni a védekezési hatékonyságot – a védekezésben nem túl rossz életművel rendelkező Paolo Maldini még a lapszerzésnél is korábbi fázisban inti a tanoncokat, amikor úgy fogalmaz:

Ha már be kell csúsznom, az azt jelenti, hogy a szituáció előtt már hibáztam." Valami ilyesmi lehetne a tanítás a portugálok elleni meccs után, hiszen egymást váltották a durva belépők és a kemény becsúszások a hazai oldalon. A harcos futball ugyanis nem egyenlő a védekező futballal: Andorra ellen hetekig azon sírtunk, micsoda agresszióval kompenzálhatják a kicsik a tudásbeli különbséget, nos, az gyakorlatilag bábjáték volt ahhoz képest, amit a magyar válogatott az első fél órában bemutatott.

A magyar szurkolók csodálatos hangulatot teremtettek az Üllői úton - ez az élőkép valóban felejthetetlenFotó: Polyák Attila - Origo

Fiola, Elek és Lovrencsics ellentmondást nem tűrő, fontos becsúszásai és védekező munkája képezett kivételt ez alól, mert harcosságra természetesen szükség van, a folyamatos durvaságra talán kevésbé. Az általában labdabirtokláson alapuló, kombinatív(nak szánt) Storck-futballból semmit nem láthattunk, mert az elmúlt néhány mérkőzésen a válogatott játéka eltolódott a hamisítatlan északi stílus irányába, ahol a pontrúgásokon kívül kevés dologtól lehet gólokat várni. Más – lassan örökké felteendő – kérdés, hogy a keret alkalmas-e egyáltalán hosszú távon arra, amit tavaly láthattunk például Ausztria ellen vagy az Izland elleni döntetlen hajkurászásánál.

A portugálok nagyon örültek egyetlen góljuknak, hiszen ezzel megmaradt az esélyük arra, hogy egyenes ágon jussanak ki a világbajnokságraFotó: Polyák Attila - Origo

Dárdai Pál jól észlelte a keret hiányosságait, amikor egy defenzív felfogású válogatottat kezdett felnevelni, és nem kizárt, hogy lesz olyan pillanat, amikor Storcknak is el kell mozdulnia ebbe az irányba. Az sem elképzelhetetlen, hogy ez a felfedezés már meg is érkezett. Arra viszont fokozottan ügyelni kell, hogy a jól megtervezett védekezés ne csapjon át öncélú agresszióba. Még csak véletlenül se tapsoljunk az első félidőnek, mondván, láttunk már így sikeres csapatokat – pl. Simeone Atléticóját –, mert amíg Cholo játéka a párharcok minél nagyobb százalékban történő megnyerésén alapul (ez a mutató a magyaroknál tegnap csupán 40%-ig ment fel), addig nálunk kimerült abban, hogy úgy rugdosódtunk, mint egy klasszikus harmadosztályú csapat az FA-kupában. Csak a játék kedvéért: amíg a bajnok Atlético meccsenként huszonnégy sikeres szerelést mutatott be átlagban, addig a védekezésre berendezkedett magyar válogatott tizennégyig jutott. Nem ugyanaz a kávéház. A felesleges lapgyűjtögetés ráadásul újabb három eltiltást eredményezett, amiből viszont csak Fiola hiánya lehet igazán fájó.

Keményen, de olykor durván játszott a magyar válogatott a portugálok elleni meccs első félidejébenFotó: Polyák Attila - Origo

A portugálok kapcsán lehet találgatni, hogy kiadtak-e mindent magukból, vagy a hatvanadik perc táján úgy döntöttek, alibi üzemmódra váltanak, mert úgy vélték, akkor sem fog gólt lőni az ellenfél, ha egy hétig játszik. Sajnos, az elfáradó tíz emberrel ez volt a maximum, és a kimerültség az utolsó tíz-húsz percben már annyira látványos volt, hogy a labdát kergetni sem volt erejük a játékosoknak, nemhogy megszerezni azt. Amíg az Eb-n mindkét csapatnak jó volt az iksz, itt az volt az érzésünk, a szűk portugál győzelemmel is mindenki a szurkolók szemébe tud nézni, így csorgott le a meccs. Mindez csak azért fájdalmas, mert hasonló labdabirtoklási hátrányban és ennél jóval több kapura érkező lövés ellenére Luxemburg idegenben fogott egy döntetlent Franciaország ellen; az ilyen feladat tehát korántsem megoldhatatlan. A portugálok egyébként tényleg csak addig tartották fontosnak a támadóharmad megszállását, amíg meg nem született a győztes góljuk. A második félidő elejét nagyon megnyomták, és egy kombinatív, sokpasszos támadás végén a magyar védelem más szereposztásban ugyan, de hasonlóan csúszott el, mint a lisszaboni győztes találat előtt. Ott Bese mászott rá Langra, így hagyva üresen a bal oldalt, ezúttal pedig Korhut engedte magától távol André Silvát. A kapura lövések arányából levezetve ugyan mondhatjuk, hogy csak idő kérdése volt a portugál vezetés, de Gulácsi kapujának közvetlen közelében kevés igazi ziccer adódott.

Mire Ronaldóig eljut a szöktetés, a kombinatív játék három magyar védőt gyakorlatilag feleslegessé is tesz a szituációban. Korhut a beadást figyeli, így fogalma sincs róla, hogy Silva ellép a hosszú sarok felé, Dzsudzsák pedig már bőven későn észleli, hogy az érkező oldalán talán segítenie kellene. Silvának fél méterről nincs nehéz dolgaForrás: M4

Pozitívumként persze feljegyezhető, hogy az Európa-bajnok nem szórta meg a válogatottat Budapesten is, és a legutóbbi két meccsből elmondható, hogy a reálisan teljesítendő kvótát (a lettek elleni 3 pontot) Bernd Storck és csapata fel tudja mutatni. A legnagyobb erőt pedig az adhatja, hogy a szurkolótábornak elég volt a lett válogatott elleni győzelem ahhoz, hogy pikk-pakk elfeledje az andorrai kínlódást. A válogatott nyolc meccsen viszont tényszerűen csak tíz pontot szerzett a megszerezhető huszonnégyből, amivel nehéz hurráoptimizmust csiholni. Csak összehasonlításként: a 2014-es selejtezősorozatban ebben a fázisban, nyolc forduló után tizennégy pontunk volt (aztán jött a hollandiai 1-8), a 2016-os kvalifikáció során pedig tizenhárom. Ezekkel az adatokkal viszont annyi a baj, hogy innen nézve az Eb-sikersztori inkább tűnik túlságosan jóra kifutott eredménynek, mintsem felzárkózási alapnak. Márpedig ne legyen kétségünk: villámgyorsan elérkezik az újabb Eb-selejtező nyitómeccse is.