Vágólapra másolva!
A Videoton 4-1-re győzött Pakson az OTP Bank Liga hatodik fordulójából elhalasztott mérkőzésen, így megerősítette első helyét a tabellán.

Az első tíz percben valamelyest az esélyesebb Videoton futballozott fölényben, de csak szögletből tudott veszélyeztetni. Ezt követően a hazaiak egyenrangú partnerei voltak a jobb erőkből álló ellenfélnek az igencsak álmoskás találkozón. A félidő derekától már inkább a Paks volt kezdeményezőbb, ugyanakkor nem állította komoly próbatétel elé a vendégvédelmet.

A Videoton aztán az első valamire való támadásából vezetést szerzett.

Ezután a Paks egyenlíthetett volna, de Bartha közeli lövését Kovácsik védte, míg a túloldalon Suljic a Videoton második lehetőségét is gólra váltotta.

A Videoton EL-szereplése miatt halasztották el a meccset Fotó: Polyák Attila - Origo

A második játékrészben sem változott a játék képe, a Paks támadott a szépítésért, helyzetei is voltak, de azok kimaradtak, egy ízben pedig a kapufa mentett, míg

a székesfehérváriak az első adandó alkalommal ismét gólt szereztek, igaz, ehhez ezúttal a hazai védő, Szabó segítsége is kellett.

A negyedik vendégtalálatra alig négy percet kellett várni, a hátralévő időben azonban a Paks küzdött a becsületgólért, amely végül össze is jött.

A Videoton a mezőnyben egyedüliként továbbra is veretlen hét fordulót követően, továbbá három pontra nőtt az előnye a címvédő Budapest Honvéddal szemben, melyet eddig jobb gólkülönbségével előzött meg.

A találkozót azért nem tudták az eredeti időpontban megrendezni, mert a legutóbb ezüstérmes Videoton augusztus 17-én még az Európa Liga-selejtezőben volt érdekelt, így két nappal később, szombaton nem léphetett pályára, míg vasárnap a nemzeti ünnep miatt nem lehetett játszani.

OTP Bank Liga, a 6. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Paksi FC-Videoton FC 1-4 (0-2)
------------------------------
Paks, 1000 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Bartha (76.), illetve Lazovic (34.), Suljic (41.), Szabó J. (55., öngól), Nego (59.)
sárga lap: Gévay (63.), Zachán (68.), illetve Hadzic (24.), Suljic (28.), Juhász (29.), Tamás K. (86.)