Társoldalunk:

MK: Szarvaspörkölt várja Szarvaskenden a Haladást

2017.09.20. 09:45

Szerdán délutántól 60 mérkőzést rendeznek a Magyar Kupa 6. fordulójában. A tavalyi kiírásban ezüstérmes Vasas a megye I-es Nyíradony vendégként kezd, míg a Szombathelyi Haladás Vas megyei rangadóval indít, Szarvaskendre látogat Pacsi Bálint csapata.

A Magyar Kupa főtábla első körében az NB I-es és az NB II-es csapatok kiemeltek, így nem kerülhettek össze a sorsoláskor. A következő két körben már csak az első osztályú csapatok lesznek kiemeltek, majd a nyolcaddöntőktől megszűnik a kiemelés.

Minden esetben az alacsonyabb vonalbeli csapatok a pályaválasztók, ha azonos osztálybeliek kerülnek össze, akkor az előbb kihúzott együttes.

Ennek szellemében szerdán több pikáns párharcot is rendeznek. A magyar bajnok Budapest Honvéd Mecsekaljára látogat az NB III közép csoportjában szereplő PMFC-hez.

A PMFC edzőjének, Márton Gábornak a mai napig Kispest a szíve csücskeForrás: Kurdi József/pmfc.hu

„Megpróbálunk erős csapattal felállni, ezúttal nem olyanokkal, akik eddig még nem játszottak a felnőttek között. Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni és meglepetést okozni. Tudjuk, hogy a regnáló magyar bajnokkal játszunk, amelynek kiváló játékosai vannak. Nem gondolom, hogy gyenge kerettel érkeznek. Annyit tudunk ígérni, hogy megnehezítjük a dolgukat. Ha közönségszórakoztató, szoros meccset játszunk, szerintem senki nem lesz csalódott" – mondta el a klub honlapjának Márton Gábor, a PMFC vezetőedzője, aki alapembere volt annak a Honvédnak, amely idén nyárig a klub utolsó bajnoki aranyát nyerte. Ennek ellenére nem szokták meghívni a csapat eseményeire. Ezt annak tudja be, hogy nem igazán törődnek már a régiekkel, ennek ellenére a fővárosi klub a szíve egyik csücske.

Az OTP Bank Liga 10. helyén álló Szombathelyi Haladás Vas megyei rangadót játszik, a megyei II-es Szarvaskendi SE vendége lesz. A házigazda eddig mind az öt bajnokiját megnyerte, ezzel vezeti csoportját.

„Az idén öt bajnokink volt, mindegyiket megnyertünk - jelezte Tompa Róbert, a Szarvaskend SE vezetőedzője a szombathelyi klub honlapjának. - A három megyei I-es kupaellenfelünket – a Jánosházát, a Kőszeget és a Rábapatyot – biztosan vertük. Vagyis jó formában vagyunk. Ugyanakkor tudjuk jól, hogy a Haladással nem vagyunk egy súlycsoportban – bármilyen csapatot is állítanak ki ellenünk a szombathelyiek.

Halmosi Péterék érkezése futballünnep lesz SzarvaskendenForrás: haladas.hu

Szeretnénk egy jót focizni, egy jó meccset játszani. Elsősorban a tisztes helytállás reményében lépünk pályára, de megpróbáljuk megnehezíteni ellenfelünk dolgát. Bízom benne, hogy sok néző lesz kíváncsi a találkozóra. A meccs után pedig egy vacsorára vendégül látjuk a zöld-fehéreket."

Az NB I-es éllovas Videoton a megyei I-es Mohács vendége lesz. A székesfehérváriak edzője, Marko Nikolics nem becsüli le az alsóbb osztálybeli ellenfelet, de természetesen továbbjutást vár a csapatától.

A kupa egy nagyon speciális, nehéz sorozat, de személy szerint én nagyon szeretem ezeket a meccseket. A világon mindenhol nagy meglepetéseket lehet látni a nemzeti kupákban, másod-, harmad-, negyed-, sőt, akár ötödosztályú csapatok is legyőzhetnek nagyobb csapatokat. Ennek megfelelően nagyon komolyan vesszük a Mohács elleni találkozót, természetesen a továbbjutás a cél" – nyilatkozta Marko Nikolics a klub honlapjának.

Marko Nikolics szereti a kupameccseket, mert bármi megtörténhetForrás: vidi.hu

„Száz százalék, hogy az ellenfelünk nagyon motiváltan vár minket, a kupában pedig jellemző, hogy kicsit más a pálya, más a stadion, mint azt megszoktuk, de nem kifogásokat keresünk. Tudom, hogy történelmi jelentőségű városba utazunk, ahol meg szeretnénk nyerni az első kupameccsünket az idei kiírásban" – tette hozzá a Vidi edzője. 

Magyar Kupa, 6. forduló
15.00: Kecskemét (megyei I)–Mezőkövesd
15.00: Karancslapujtő (megyei I)–Balmazújváros
15.00: Pécsi MFC (NB III)–Budapest Honvéd
15.00: Nyíradony (megyei I)–Vasas FC
15.00: Sárvár (megyei I)–Paksi FC
15.00: Öttevény (megyei I)–Újpest FC
15.00: Szarvaskend (megyei II)–Haladás
15.00: Mohács (megyei I)–Videoton FC
15.00: Csongrád (megyei I)–Debreceni VSC
15.00: DEAC (NB III)–Budafok (NB II)
15.00: Tiszakécske (NB III)–Nyíregyháza Spartacus (NB II)
15.00: III. kerületi TVE (NB III)–Soroksár (NB II)
15.00: BKV Előre (NB III)–Kisvárda (NB II)
15.00: Kozármisleny (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II)
15.00: RAFC (BLSZ I)–Siófok (NB II)
15.00: Nagyatád (megyei I)–Vác (NB II)
15.00: Sényő (megyei I)–Kazincbarcika (NB II)
15.00: Cigánd (NB III)–Szolnoki MÁV (NB II)
15.00: Komárom (megyei I)–Dorog (NB II)
15.00: Tállya (NB III)–MTK Budapest (NB II)
15.00: Úrkút (megyei I)–Ceglédi VSE (NB II)
15.00: Szekszárd (NB III)–Szeged 2011-GA (NB II)
15.00: Kondorosi TE (megyei I)–Békéscsaba (NB II)
15.00: Mórahalom (NB III)– Budaörs (NB II)
15.00: Nyírbátor (NB III)–ETO FC Győr (NB II)
15.00: THSE-Szabadkikötő (NB III)–Csákvár (NB II)
15.00: Szarvas (megyei I)–Mosonmagyaróvár (NB II)
15.00: Nagyhalászi SE (megyei I)–Iváncsa (NB III)
15.00: Csácsbozsok-Nemesapáti (megyei I)–Pilisi LK (megyei I)
15.00: Jászárokszállás (megyei I)–Nagyecsed (megyei I)
15.00: Nagykanizsa (megyei I)–Törökszentmiklós (megyei I)
15.00: Maklár SE (megyei I)–Rákosmente KSK (NB III)
15.00: Szabadszállási SE (megyei II)–Dunaújváros (NB III)
15.00: Füzesgyarmati SK (NB III)–Makó (NB III)
15.00: Gyöngyös (NB III)–Pénzügyőr (NB III)
15.00: Szentlőrinc SE (NB III)–Csepel (NB III)
15.00: Lajoskomárom (megyei I)–Andráshida (NB III)
15.00: Tatai AC (megyei I)–Putnok (NB III)
15.00: Csétény (megyei I)–Ercsi Kinizsi (megyei I)
15.00: Pécsváradi Spartacus (megyei I)–Tiszaújváros (NB III)
15.00: Jánoshalma (megyei I)–Gödöllői SK (megyei I)
15.00: Bátaszék (megyei I)–Tolna (megyei I)
15.00: Budakalász (megyei II)–Salgótarján (NB III)
15.00: Edelény (megyei I)–SZEOL (NB III)
15.00: SBTC (megyei I)–Petőfi SE Vasszécseny (megyei I)
15.00: Balatonlelle (megyei I)–Vecsés (NB III)
15.00: Bácsa (megyei I)–Pápai Perutz FC (NB III)
15.00: Tiszafüred (NB III)–Csorna (NB III)
15.00: Ibrány (megyei II)–Jászberény (NB III)
15.00: Ásotthalmi TE (megyei I)–Hódmezővásárhely (NB III)
15.00: Törtel (megyei II)–Algyői SK (megyei I)
15.00: Eger (megyei I)–testvériség (BLSZ I)
15.00: Olajmunkás SE (megyei I)–Felsőzsolca (megyei I)
15.00: ESMTK (NB III)–Monor (NB III)
15.00: Balatonfüred (megyei I)–Pestszentimrei SK (BLSZ I)
15.00: Sárrétudvari KSE (megyei I)–Balassagyarmati VSE (NB III)
15.00: Felsőtárkány (megyei I)–Mád (megyei I)
17.00: Gárdony-Agárd (megyei I)–ZTE FC (NB II)
17.00: Ménfőcsanak (megyei I)–FC Dabas (NB III)
17.30: Ajka (NB III)–Érd (NB III)
19.00: Tatabánya (megyei II)–Sopron (NB II)
20.00: Kaposvári Rákóczi (NB III)–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)