Vágólapra másolva!
A Real Madrid idegenben 3–1-re győzött a Dortmund ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. A Real átszaladt a németek magasra tolt védelmi vonalán, Ronaldo duplázott, Bale csodagólt lőtt.

Zidane a BL-ben megszokott 4-3-1-2-vel állt fel, Ronaldo és Bale mögött Isco irányított. A sérült Marcelót Nacho pótolta a balhátvédposzton. A Dortmundnál Schürrle, Guerreiro, Schmelzer, Reus, Rode és Durm is sérült, így Bosz a Bürki – Piszczek, Papasztathopulosz, Toprak, Toljan – Götze, Sahin, Castro – Jarmolenko, Aubameyang, Philipp csapattal kezdett.

A Real még soha nem verte meg idegenben a Dortmundot,

hat meccsen három döntetlen és három vereség volt a mérlege.

A sajtótájékoztatón Zidane azt mondta, hogy „különösen nehéz ott játszani, ahol még sohasem nyertél, ennek ellenére győzni megyünk Dortmundba”. A túloldalt Götze és Bosz is figyelmeztetett, a

Bosz és Götze is magabiztosan nyilatkozott a meccs előtt Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Bernd Thissen

Bosz kissé naivan, nyakig feltolt védelemmel kezdett, ami lehet, hogy a Bundesligában elég, de Ronaldo és a 35 km/órás Bale ellen egyenes út a vereséghez. A Real már a 10. percben végigrohant a Dortmundon, Casemiro labdájával Carvajal lépett meg a jobb oldalon, de ahelyett, hogy az üresen érkező Ronaldónak passzolt volna, egyedül próbálta megoldani – Bürki védte a lövését.

Rögtön ezután a Dortmund előtt is adódott lehetőség, Jarmolenko beadását Philipp húzta kapura éles szögből, de Navas és Ramos együttes erővel (kézzel) szögletre mentett.

A 18. percben Carvajal ívelte oda a labdát Bale lábára, aki kapásból bebelsőzte a bal felsőbe, 0–1.

Bale-nek, Ramosnak és Ronaldónak is volt még helyzete, utóbbinak kettő is, de újabb gólt már nem lőtt a Real a félidőben. Helyette szorgosan gyűjtötte a sárga lapokat, négy szabálytalanságból összehozott hármat.

A második félidő Dortmund helyzettel indult, Jarmolenko lefejelt labdáját kellett kirúgni Aubameyang elől. A németek többet birtokolták a labdát, többet passzoltak,

de a Real az első adandó alkalommal megint végigszaladt a pályán, és Bale beadása után Ronaldo lőtt gólt.

A száznyolcadikat a BL-ben.

Négy perccel később szépített a Dortmund:

Castro beadásánál Aubameyang megelőzte a védőjét, és a kapuba talpalt, 1–2.

A gólváltás után már egyik csapat sem törődött különösebben a védekezéssel, ráadásul Bosz a Toljan–Dahoud cserével átállt három védőre.

Az események szinte követhetetlenek voltak, mire visszajátszották a dortmundi helyzetet, már a Real lőtt kapura, és így tovább.

A legnagyobb lehetőséget Isco hagyta ki, a rövidbe visszahúzott lövését valahogy kiszedte a kapus.

A 79. percben a Real lezárta a meccset,

Modric passzával Ronaldo lépett ki, majd éles szögből a kapuba lőtt, 1–3.

A Real az APOEL után a Dortmundot is legyőzte, így jelenleg a Tottenhammel kéz a kézben vezeti a H-csoportot. A Dortmund két forduló után nulla ponttal áll, és már most nagyon messze került a továbbjutástól.

Eredmények

Bajnokok Ligája-csoportkör, 2. forduló:
APOEL – Tottenham 0–3 (0–1)
Besiktas – Leipzig 2–0 (1–0)
Dortmund – Real Madrid 1–3 (0–1)
Manchester City – Sahtar Donyeck 2–0 (0–0)
Monaco – Porto 0–3 (0–1)
Napoli – Feyenoord 3–1 (1–0)
Sevilla – Maribor 3–0 (2–0)
Szpartak Moszkva – Liverpool 1–1 (1–1)

1. félidő
40Luka Modric
40Luka Modric
39Daniel Carvajal
39Daniel Carvajal
29Gareth Bale
29Gareth Bale
18Gareth Bale
18Daniel Carvajal
18Gareth Bale
1
2. félidő
91Luka Modric
90Luka Modric
86Gareth Bale
86Gareth Bale
79Luka Modric
79Cristiano Ronaldo
79Cristiano Ronaldo
76Mario Goetze
76Isco
76Mario Goetze
76Isco
63Julian Weigl
63Julian Weigl
61Jeremy Toljan
60Jeremy Toljan
54Pierre-Emerick Aubameyang
54Gonzalo Castro
54Pierre-Emerick Aubameyang
53Omer Toprak
52Omer Toprak
50Cristiano Ronaldo
50Gareth Bale
50Cristiano Ronaldo
46
46
Összeállítások
Borussia Dortmund4-3-3
Real Madrid4-3-3
Football Pálya
29
Marcel
Schmelzer
37
Erik
Durm
13
Raphael
Guerreiro
18
Sebastian
Rode
21
Andre
Schuerrle
38
Roman
Buerki
26
Lukasz
Piszczek
25
Sokratis
Papastathopoulos
36
Omer
Toprak
15
Jeremy
Toljan
27
Gonzalo
Castro
9
Karim
Benzema
23
Mateo
Kovacic
12
1
Keylor
Navas
2
Daniel
Carvajal
4
Sergio
Ramos
5
Raphael
Varane
6
Nacho
Fernandez
8
Toni
Kroos
14
10
Luka
Modric

Borussia Dortmund

Kezdők
29Marcel Schmelzer
37Erik Durm
13Raphael Guerreiro
18Sebastian Rode
21Andre Schuerrle
38Roman Buerki
26Lukasz Piszczek
25Sokratis Papastathopoulos
36Omer Toprak
53
52
15Jeremy Toljan
61
60
27Gonzalo Castro
54
10Mario Goetze
76
76
9Andriy Yarmolenko
17Pierre-Emerick Aubameyang
54
54
20Maximilian Philipp
1Roman Weidenfeller
2Dan-Axel Zagadou
5Marc Bartra
19Mahmoud Dahoud
22Christian Pulisic
23Shinji Kagawa
33Julian Weigl
63
63
Cserék

Real Madrid

Kezdők
9Karim Benzema
23Mateo Kovacic
12Marcelo
1Keylor Navas
2Daniel Carvajal
39
39
18
4Sergio Ramos
5Raphael Varane
6Nacho Fernandez
8Toni Kroos
14Casemiro
10Luka Modric
91
90
79
40
40
11Gareth Bale
86
86
50
29
29
18
18
7Cristiano Ronaldo
79
79
50
50
22Isco
76
76
13Francisco Casilla
17Lucas Vazquez
18Marcos Llorente
19Achraf Hakimi
20Marco Asensio
21Borja Mayoral
24Daniel Ceballos
Cserék