Svájc futballsikereit egy dúsgazdag nő is megalapozta

Svájc
Swiss foward Haris Seferovic (C) is congratulated by Swiss defender Fabian Schaer (R) next to Swiss midfielder Xherdan Shaqiri during the FIFA World Cup WC 2018 football qualifier between Switzerland and Andorra at the Kybunpark stadium on August 31, 2017 in St. Gallen. / AFP PHOTO / Fabrice COFFRINI
Vágólapra másolva!
Amikor kisorsolták a 2018-as világbajnoki selejtezősorozat B csoportját, amelyikben a magyar válogatott is érdekelt, a szakértők és a közvélemény egyöntetűen jóval erősebbnek ítélte meg nemcsak az akkor friss Eb-győztes portugálokat, de Svájc válogatottját is. Joggal, hiszen elég ránézni a keretükre, amely tömve van topligás játékosokkal, amely így (a portugálok kivételével) már ebből a szempontból is jókora köröket ver a csoportellenfeleire. A tabella és a megszerzett pontok végül ritkán hazudnak, Svájc pedig közel áll ahhoz, hogy csoportelsőként jusson ki a jövő évi világbajnokságra. De mitől ilyen jó most a svájci futball, amikor kiugró eredménye még soha nem volt nemzetközi tornákon?

A napjainkban nyolcmilliós lakosságú Svájc futballszurkolóinak általában nem volt indoka kitörő örömre, mert a futballtörténelme közel sem olyan ragyogó, mint a hasonlóan kisebb európai országoké. Nem volt olyan sikerszériájuk, mint mondjuk a magyar Aranycsapatnak, nem sikerült többször döntőzniük, mint nekünk vagy a hollandoknak, mégsem lehet azt mondani, hogy történelem nélküliek lennének. Bár manapság könnyen meghatározható taktikai újításokat nem hoznak a játékba, ez korábban nem így volt.

Svájc közel van ahhoz, hogy csoportelsőként jusson ki a vb-re Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A catenaccio előfutárának is nevezik azt a metódust, amit Svájc, azon belül is az osztrák Karl Rappan fejlesztett ki, aki négy alkalommal is svájci szövetségi kapitánynak mondhatta magát. Rappan a Servette játékosedzőjeként tette le a stratégia alapjait. Jonathan Wilson Futballforradalmak című művében ír arról, hogy Rappan azért választott egy defenzívebb felfogást,

mert játékosai félprofik voltak, és ennek a kifejlesztésével kompenzálhatta a játékosai edzettségi és fizikális hátrányát.

A svájci nép meggyőzhető, az előre gondolkodást nagyon szeretik, mondta Rappan, és ennek mentén alkotta meg a "verrou" (retesz) rendszert. A WM-rendszer átalakításával Rappan a két szélső fedezetet a hátvédvonalig rendelte vissza. A játék a gyakorlatban úgy nézhetett ki, hogy a védelemnek csaknem az összes játékszituációban lett egy szabad embere a védővonal mögött, egyfajta söprögetőként.

Rappan tudta hogyan kompenzálja játékosai hiányosságait Forrás: eupallog-santoni.blogspot.hu

Rappan újítása sok kritikát kapott, és az edző nem is magyarázta túl a megoldását, ezért korában rengeteg titok övezte ezt az újítást.

Ráadásul rontotta is a játékélményt, mert a svájciak – főleg az ötvenes években – mélyen védekeztek, aminek a futball alapelvei miatt évtizedek óta az a leggyakoribb eredménye, hogy a támadó csapat leginkább oldalra tud passzolni, mert a kapu elé vezető egyenes út zárva van. Ez pedig nagyban csökkentette az élvezeti faktort.

Svájc így fogott egy 2-2-es döntetlent az 1950-es vb-n azokkal a brazilokkal, akik a következő meccseken Svédországot 7-1-re, Spanyolországot pedig 6-1-re verték, mielőtt mindenki megrökönyödésére el nem bukták a címet Uruguay ellen. Svájc az 1954-es, hazai rendezésű, számunkra sanyarú emlékű világbajnokságon az olaszokat kétszer is megverte, de az osztrákok egy gólgazdag, 7-5-ös meccsen elütötték a házigazdát a további küzdelmektől. Ezt követően Svájc jóformán lekerült a futballtérképről: Eb-n 1996-ig nem jártak, világbajnokságokon pedig 1970 és 1994 között nem szerepeltek.

A huszonegyedik században már tetten érhető volt a fejlődés, amihez nyilván a létszámemelések is hozzájárultak, de nagyjából tíz éve Svájc már alanyi jogon is komolyan veendő ellenfél mindenki számára. Olyannyira beleálltak a sötét ló szerepébe, hogy volt szakértő, aki a 2012-es Eb-n is végső győzelemre esélyesként emlegette őket, pedig arra a tornára nem is kvalifikálták magukat. Van azonban egy jól látható gát, amelyet még nem tudnak megugrani:

az egyenes kieséses szakaszban folyamatosan elvéreznek.

2006-ban az ukránok ellen estek ki büntetőkkel a legjobb tizenhat között, 2014-ben pedig Di María búcsúztatta őket a 118. percben. 2010-ben a végül győztes spanyolokat is megverték, ennek ellenére is kiestek a csoportból, a tavalyi Európa-bajnokságon pedig a lengyelek mutatták fel nekik a stoptáblát egy tizenegyespárbaj végén. A svájci csapat tehát fel tud mutatni bravúrgyőzelmeket, de komoly tét esetén bőven hajlamos elbukni vele hasonló szinten lévő válogatottak ellen is.

A huszonegyedik században jelentős fejlődés az utánpótlásképzésben is látványos. Ellentétben a német programmal, de egyetértésben például a belgával,

a svájciak is igyekeznek minél hamarabb topbajnokságok csapataiba elpasszolni a tehetségeiket, ha azokra megfelelő a kereslet. Márpedig megfelelő.

A svájci bajnokság az UEFA-együtthatók alapján jelenleg a tizenötödik. Ezek szerint erősebb a pontvadászat Görögországban, Ausztriában, de még Csehországban is. A svájci klubok egyrészt fizetésben sem tudják felvenni a versenyt a topligákkal, másrészt a játékosnak (és a válogatottnak is) nagyobb hasznára válik, ha a fiatal tehetségek gyorsan megméretnek a legmagasabb szinten.

Shaqiri az utóbbi évek legjobb svájci játékosa Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Shaqirit 20 évesen vitte el a Bayern, a nagy ígéret Denis Zakariát 21 éves korában igazolta le a Mönchengladbach, Seferovic már húszéves kora előtt Olaszországba került, Drmic és Xhaka 20 évesen már a Bundesligában játszottak, de a legnagyobb tehetségnek kikiáltott Embolo esetében is már két baseli szezon után rábólintott a klub a Schalke húszmillió euró feletti ajánlatára. Ezt a szemléletet tükrözi a jelenleg benevezett svájci keret is, amelyben

kilenc Bundesliga-, négy Serie A-, két PL- és egy La Liga-játékost találunk.

Hasonlóan a belgához, a svájci válogatottban is mindössze két "otthonról érkező" van, a 21. század svájci futballját uraló Basel alkalmazásában álló Lang és Akanji.

A Basel eredményei nem a semmiből érkeztek. Amíg húsz évvel ezelőtt még a Grasshoppers volt az etalon klub – '96-ban még a megelőző évben BL-döntős Ajaxot is kiüthették volna a csoportból, ha otthon sikerül ellenük elcsípniük egy pontot az utolsó meccsen –, addig a kétezres évek svájci futballja nyilvánvalóan a Baselről szól.

A Basel 12 bajnoki címet nyert 2002 óta Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Az egész állítólag azzal kezdődött, hogy egy dúsgazdag svájci pár hölgytagja, bizonyos Gisela Oeri 1999-ben megnézett egy Basel-Grasshoppers összecsapást, ahol annyira jól érezte magát, hogy év végére már igazgatósági taggá vált. Oeri szerette volna új alapokra helyezni a klubot, és az ő nevéhez köthető, hogy a Novartis nevű, gigantikus gyógyszeripari céget szponzorként nyerte meg a csapat számára. Bár 2004-től Svájc is kénytelen volt egy EU-megállapodás mentén az EU-állampolgárokat ugyanarra a polcra helyezni, mint a svájci játékosokat (ezáltal nőtt meg igazán a Svájcban futballozó légiósok száma), a baseli utánpótlás-nevelés a huszonegyedik században remekül működik,

és az újonnan felállított rendszer segítségével már csaknem ötven saját nevelésű játékos mutatkozhatott be a felnőttcsapatban.

Shaqiri és Xhaka mellett a svájci válogatottat erősíteni nem tudó Ivan Rakitic is ebbe a sorba illesztendő.

Az utánpótlás dobálja ki a tehetségeket Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A Basel zsinórban nyerte a hazai bajnokságokat, jelenleg nyolc győzelemnél tartanak egyhuzamban, és 2013-ban az Európa-ligában is elődöntőig meneteltek. Mindeközben az infrastruktúra is látványos fejlődésen esett át az országban, hiszen a század elején hat év alatt négy nagyobb stadiont is átadtak, legfőképpen a 2008-as hazai rendezésű Európa-bajnokság szervezése okán.

A svájci névsort böngészve nem nehéz megállapítanunk, hogy a külföldi származású játékosokból a svájci futball jókora hasznot húzott. A legnagyobb hullám természetesen a délszláv és a koszovói háború után indult meg, ráadásul napjaink kimutatása alapján az látszik, hogy a nyolcmilliós lakosság nagyjából egynegyede külföldön született. Habár az egykori jugoszláv tagállamok leszármazottai kapcsán egy 2011-es zürichi felmérés azt mutatta, hogy a lakosok legkevésbé ezekkel a kisebbségekkel vannak kibékülve, a statisztikailag bizonyítottan elöregedő svájci lakosság idén úgy döntött népszavazáson, hogy a bevándorlók harmadik nemzedékének honosítása könnyebbséget élvezzen a korábbi szabályozáshoz képest.

A svájci futball nagy hasznot húzott a bevándorlásból Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Az utolsó két csoportmeccsre benevezett játékoskeret tagjai közül két számjegyű azoknak a száma, akik nem Svájcban születtek vagy bevándorló családból származnak. A teljesség igénye nélkül Moubandje, Djourou, Behrami, Dzemaili, Shakiri, Embolo, Seferovic, Mehmedi és Derdiyok is ide tartozik. A válogatott megválasztásának kérdése a kettős állampolgárságúaknál közel sem egyszerű kérdés, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy amíg Taulant Xhaka albán válogatott, addig testvére, Granit a svájciakat erősíti. Utóbbi egyebekben úgy nyilatkozott, hogy ha a szabályok ezt még lehetővé tennék, ő is követné Taulant döntését. Koszovó mint új FIFA-tagállam megszületésével tovább bonyolódott a helyzet, ráadásul a legsikeresebb svájci, Shakiri tavaly még azzal ijesztgette a szövetséget, hogy ha csapatkapitányi karszalagot kapna a koszovóiaknál, szívesen váltana válogatottat.

Svájc eddig hibátlan a selejtezősorozatban Forrás: AFP/Ilmars Znotins/Str

Svájc eközben nyolc meccsből nyolcat nyert meg a futó selejtezősorozatban, többek között a portugálokat is megverték két góllal.

A válogatottjuk tehát a szisztematikus építkezésével most már lassan a világversenyek állandó szereplőjévé válik.

A hamar topligákba kerülő tehetségekkel, a fejlett infrastruktúrával és az ügyesen beépített, honosított labdarúgókkal ott tartanak, hogy Európa legjobb tizenhat csapatában könnyűszerrel találnak maguknak helyet. Már csak az a kérdés, hogy van-e innen feljebb. Az által, hogy igazi világklasszist még nem sikerült kinevelniük, megrekedhetnek a jelenlegi szinten, de azt kár lenne elvitatni, hogy a sötét ló egyre világosabb üzeneteket ad a világ tudtára.