Vágólapra másolva!
Az olasz Tuttosport nyilvánosságra hozta, hogy a 2017-es Golden Boy-díjat a PSG francia támadója, Kylian Mbappé nyerte. Az elismerést minden évben a legjobb 21 év alatti, Európában szereplő futballista kapja meg.

A mindössze 18 esztendős Mbappé még az AS Monaco játékosaként bajnoki címet ünnepelhetett a Ligue 1-ben, ráadásul a Bajnokok Ligája elődöntőig repítette csapatát. A 2017–2018-as idényben a

PSG színeiben eddig tíz meccsen négy gólt és négy gólpasszt jegyzett.

Kylian Mbappé a PSG-ben is termeli a gólokat Forrás: AFP/Christophe Simon

Augusztus 31-én Hollandia ellen megszerezte első találatát a francia válogatottban is, és a fiatal kora ellenére már nyolc alkalommal szerepelt a felnőtt nemzeti csapatban.

Az Golden Boy-díjat korábban olyan játékosok kapták,

mint Wayne Rooney, Lionel Messi, Cesc Fabregas, Sergio Agüero és Paul Pogba.

Tavaly az Európa-bajnok Renato Sanches kapta a legtöbb szavazatot.

A 2017-es Golden Boy-díj jelöltjei:

Aarón Martín (spanyol, Espanyol), Jean-Kévin Augustin (francia, RB Leipzig), Rodrigo Bentancur (uruguayi, Juventus), Steven Bergwijn (holland, PSV Eindhoven), Dominic Calvert-Lewin (angol, Everton), Federico Chiesa (olasz, Fiorentina), Ousmane Dembélé (francia, FC Barcelona), Amadou Diawara (guineai, Napoli), Kasper Dolberg (dán, Ajax), Gianluigi Donnarumma (olasz, AC Milan), Gabriel Jesus (brazil, Manchester City), Joe Gomez (angol, Liverpool), Benjamin Henrichs (német, Bayer Leverkusen), Borja Mayoral (spanyol, Real Madrid), Kylian Mbappé (francia, PSG), Emre Mor (török, Celta Vigo), Reece Oxford (angol, Borussia Mönchengladbach), Christian Pulisic (amerikai, Borussia Dortmund), Marcus Rashford (angol, Manchester United), Allan Saint-Maximin (francia, Nice), Dominic Solanke (angol, Liverpool), Theo Hernández (francia, Real Madrid), Youri Tielemans (belga, AS Monaco), Enes Ünal (török, Villarreal), Kyle Walker-Peters (angol, Tottenham)

A korábbi győztesek:

2003: Rafael van der Vaart (holland)
2004: Wayne Rooney (angol)
2005: Lionel Messi (argentin)
2006: Cesc Fabregas (spanyol)
2007: Sergio Agüero (argentin)
2008: Anderson (brazil)
2009: Alexandre Pato (brazil)
2010: Mario Balotelli (olasz)
2011: Mario Götze (német)
2012: Isco (spanyol)
2013: Paul Pogba (francia)
2014: Raheem Sterling (angol)
2015: Anthony Martial (francia)
2016: Renato Sanches (portugál)