Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség hétfőn jelentette be, hogy november 10. helyett egy nappal korábban, november 9-én rendezik meg a Luxemburg elleni barátságos válogatott mérkőzést. Mindez óriási felháborodást keltett azoknak a szurkolóknak a körében, akik már megvették a repülőjegyeiket, és lefoglalták a szállásaikat az eredeti időpontra.

Az időpontváltozást az MLSZ kérte. A hivatalos indoklás szerint a magyar szövetségnek nem felelt meg az eredeti helyszín, az oberkorni stadion.

Luxemburg nemzeti stadionjában azonban november 10-én rendezvény lesz, így ezen a napon ott nem lehetett volna meccset játszani.

A luxemburgi szövetség méltányolta az MLSZ kérését, és egy nappal előrehozta a meccset, amelyet így a Josy Barthel Nemzeti Stadionban lehet megrendezni.

Az MLSZ Facebook-oldalán számos drukker fejezte ki nemtetszését az üggyel kapcsolatban. Mi csak az egyik, nyomdafestéket tűrő véleményt idézzük.

A gond az, hogy a szurkolók egy része már megvette a repülőjegyeket, lefoglalta a szállást, sokan pedig így időzítették a szabadságukat. A luxemburgi szövetség szerint a magyarok ragaszkodtak ahhoz, hogy a nemzeti stadionban legyen a meccs.

Ezen a meccsen ül először kispadon Szélesi Zoltán, a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya.