Vágólapra másolva!
A Valencia délutáni sikerét követően a Bilbao otthonában tudott nyerni az FC Barcelona, így megerősítette első helyét a spanyol bajnokságban. Az Atlético Madrid hiába vezetett Angel Correa góljával a Villarreal ellen, Carlos Bacca egyenlíteni tudott, így botlott a fővárosi csapat.

Egy Lionel Messi-lövést lehetett feljegyezni az első félidő első részében, majd 15 perc elteltével a Bilbao ragadta magához a kezdeményezést.

Három hatalmas helyzetet dolgozott ki a hazai csapat, de Inaki Williams és Aritz Aduriz próbálkozásainál is remekül tette a dolgát a Barcelona kapusa, Marc-André ter Stegen.

Lionel Messi indul ünnepelni a gólja után Forrás: AFP/Ander Gillenea

A 22. percben egy remek akció végén Messi cselezte ki Arrizabalaga kapust, de miután ballal elhúzta a labdát, jobbal már csak a kapufára tudott helyezni az argentin. Nem sokkal később már gólnak örülhetett Messi. Jordi Alba vezette a labdát az alapvonalig, majd remekül tálalt a csapatkapitány elé, aki nem hibázott.

Az első félidőben magabiztosabb előnyre is szert tehetett volna a Barca, de Messi passza után Paulinho a kapufát találta el.

A második játékrész hazai helyzettel kezdődött, egy szögletet követően Sergio Garcia fejelt a lécre.

A folytatásban nagyobb helyzetei a hazaiaknak voltak, de a Barcelona jól gazdálkodott az idővel. A 85. percben még ter Stegen védett egy hatalmasat Aduriz fejesét követően.

A hosszabbításban már ki kellett támadnia a Bilbaónak, ezt használta ki a Barcelona: Messi vezette rá két védőre a labdát, majd Suárez elé passzolt, akinek a lövése a kapusról Paulinho elé pattant, a brazil pedig nem hibázott közvetlen közelről.

Paulinho ezzel háromgólos a bajnokságban, nála csak Messi szerzett többet, 12-t.

A Barcelona előnye négy pont a Valencia előtt, a holnap pályára lépő Real Madrid nyolcpontos lemaradásban van a katalánok mögött.

Athletic Bilbao–Barcelona 0–2 (Messi 36., Paulinho 92.)
Atlético Madrid–Villarreal 1–1 (Á. Correa 61., ill. Bacca 81.)
Deportivo Alavés–Valencia 1–2 (Alexis 49., ill. Zaza 34., Rodrigo 66. – 11-esből)
Sevilla-Leganés 2-1 (1-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 27 20 1 6 56-18 38 66
D
GY
D
GY
D
I
2.
Girona 27 18 4 5 57-33 24 59
D
V
V
GY
V
I
3.
Barcelona 27 17 3 7 56-34 22 58
GY
D
GY
GY
D
I
4.
Atletico Madrid 27 17 6 4 54-29 25 55
D
V
GY
D
GY
I
5.
Athletic Bilbao 27 14 5 8 46-26 20 50
GY
D
GY
V
D
I
6.
Real Betis 27 10 5 12 32-28 4 42
D
GY
D
GY
V
I
7.
Real Sociedad 27 10 7 10 37-29 8 40
D
V
GY
V
V
I
8.
Valencia 26 10 9 7 31-31 0 37
V
GY
V
D
D
I
9.
Las Palmas 27 10 10 7 29-29 0 37
D
GY
V
D
D
I
10.
Osasuna 27 10 11 6 31-37 -6 36
V
GY
GY
D
GY
I
Teljes lista