Dárdai elégedett volt a fiatalokkal, de ez egyelőre más szint

Horizontal
Két Dárdai egy képen - az edző fia készül beállni
Vágólapra másolva!
Dárdai Pál, a Hertha labdarúgócsapatának edzője büszke fiatal játékosaira, akiknek döntő érdeme volt a Zorja Luhanszk elleni 2-0-s sikerben az Európa Liga csoportkörében.

"Minden fiatal játékosom nagyszerűen játszott, meghálálták a bizalmat" - nyilatkozta Dárdai Pál. Hozzátette: a Hertha lehetőséget ad a tehetségek további fejlődésének: "ez a mi jövőnk".

Két Dárdai egy képen - az edző fia készül beállni Forrás: AFP/Odd Andersen

A 41 éves szakvezető kiemelte: ennek ellenére nem áll szándékában túl gyorsan megfiatalítani a Hertha kezdőjét.

"Még sokat kell fejlődniük, és türelemre van szükségük" - árulta el Dárdai. A tréner szerint nagyon nehéz feladat a fiatalok számára tartósan kimagasló teljesítményt nyújtani, különösen az EL-nél "agresszívabb" Bundesligában, ami egy másik szintet képvisel. Éppen ezért a vasárnapi, Wolfsburg elleni bajnokin elsősorban ismét a tapasztaltabb játékosok jutnak majd szerephez.

A Zorja Luhanszk elleni csütörtöki EL-találkozón a kezdőben kapott lehetőséget a 18 éves Arne Maier, valamint az egyaránt 20 éves Jordan Torunarigha és Maximilian Mittelstädt, míg csereként lépett pályára az edző 18 éves fia, ifjabb Dárdai Pál.

A fiatal berlini labdarúgók közül kiemelkedett a nyáron szerződtetett, 22 éves Davie Selke, aki csütörtökön duplázott az ukránok ellen.

"Jól játszottunk, de a győzelem nem egyedül az én érdemem, hanem sokkal inkább a csapaté" - mondta Selke.

A negyedik mérkőzésén első győzelmét arató, négy pontjával még mindig utolsó helyen álló Hertha ezzel a sikerrel életben tartotta továbbjutási esélyeit a J csoportban.