Társoldalunk:

Saját klubja is vizsgálja a rugdosó Evra ügyét

2017.11.03. 12:54

Az Olympique Marseille labdarúgóklub vizsgálatot indított játékosa, Patrice Evra ügyében, aki csütörtök este a Guimaraes elleni Európa Liga-találkozó előtt megrúgta saját csapata egyik szurkolóját.

A francia együttes pénteken kiadott közleménye szerint belső vizsgálat indult az ügyben, amelynek célja, hogy megállapítsák: ki a felelős a történtekért.

Patrice Evránál elgurult a gyógyszerForrás: AFP/Miguel Riopa

Az európai szövetség (UEFA) bejelentette, Evrának a következő mérkőzést biztosan ki kell hagynia. Az esetleges további büntetésről a szervezet ellenőrző, etikai és fegyelmi bizottsága dönt majd november 10-i ülésén.

A csütörtöki Guimaraes-Marseille (1-0) EL-összecsapás előtt a francia csapatot elkísérő szurkolók a játékosokat szidalmazták a pálya mellett, mire - a közösségi médiás felületekre felkerült fotók és videók tanulsága szerint - Patrice Evra, a franciák 36 éves, 81-szeres válogatott hátvédje az egyik drukkert fejen rúgta.

Az erőszakos cselekmény miatt a játékvezető kizárta a mérkőzésről a korábbi Juventus- és Manchester United-védőt, így ő lett az Európa Liga történetének első olyan játékosa, akit már azelőtt kiállítottak, hogy pályára lépett volna.