Vágólapra másolva!
Iker Casillas, a világ- és Európa-bajnok spanyol kapus nyerte meg a 2017-es Golden Foot-díjat, amelyet a 28. életévüket már betöltött, pályafutásuk és személyiségük alapján leginkább rászolgáló játékosok kaphatnak meg azok közül, akik korábban nem nyerték el az elismerést.

A 167-szeres spanyol válogatott kapusnak kedden adták át a díjat Monacóban, a bronzból kiöntött lábnyomát pedig elhelyezték a Bajnokok Sétányán, ahol egy másik legendás Real Madrid játékos, Puskás Ferenc lábnyoma is megtalálható.

Iker Casillas csatlakozott Gianluigi Buffonhoz és Puskás Ferenchez Forrás: Twitter

A 36 éves Casillas az FC Barcelona középpályása, Andrés Iniesta után a második spanyol, aki ebben az elismerésben részesül. Az FC Porto játékosa a díj alapítása óta Gianluigi Buffon után a második kapus, akinek bronzba öntötték a lábnyomát.