Társoldalunk:

A rémálomcsapat világsztárjai csak álmodoznak a focivébéről

2017.11.16. 07:03

Daniele De Rossi

Daniele De Rossi, az AS Roma csapatkapitánya a svédek elleni pótselejtezőn már a kispadról sem akart beállni. Az olasz válogatottnak gólt kellett volna szereznie, hogy legalább a hosszabbítást kiharcolja. Megítélése szerint ebben ő nem tudott volna segíteni, hiszen világéletében szűrő középpályás volt, így elküldte melegebb éghajlatra a szövetségi kapitány, aki őt akarta pályára küldeni Lorenzo Insigne helyett. A mérkőzés után De Rossi is lemondta a válogatottságot, így ezzel a 2006-os világbajnok csapat utolsó megmaradt tagja is otthagyta a válogatottat. 

Daniele De Rossi (jobbról a második) utolsó válogatott mérkőzése örökre emlékezetes maradForrás: DPPI/Laurent Lairys

A Roma játékosa emlékezetesen kezdte a németországi világbajnokságot. Az Egyesült Államok elleni második csoportmérkőzésen már a 27. percben könyöklés miatt piros lapot kapott, amit négymeccses eltiltás követett. A pályára csak a franciák elleni vb-döntőben térhetett vissza, és a mindent eldöntő tizenegyespárbajból is sikeresen vette ki a részét. A jövőben már csak az AS Romára koncentrál. Leghőbb vágya, hogy megnyerje élete első scudettóját a klubjával.

Arturo Vidal

Arturo Vidal, a chilei botrányhős minden bizonnyal utolsó vb-szereplési lehetőségét szalasztotta el. A válogatottal a legutóbbi két világbajnokságon nyolcaddöntős volt, a Copa America legutóbbi két kiírását pedig megnyerte. A dél-amerikai selejtezősorozat utolsó körét Chile még a harmadik helyről várta, de a brazíliai 3-0-s kudarccal visszaesett a hatodik helyre. Az ötödik, interkontinentális pótselejtezőt érő helyről kettővel rosszabb gólkülönbsége miatt maradt le Peruval szemben.

A chilei szövetségi kapitány szerint Vidal nem egyszer részegen érkezett a válogatott összetartásokraForrás: AFP/Martin Bernetti

Vidal 2007 februárjában mutatkozott be a chilei válogatottban, 95 mérkőzésen 23 gól fűződik a nevéhez. A vb-selejtezős kudarc után felröppent a hír, hogy a 30 éves játékos lemondja a válogatottságot, de ezt határozottan cáfolta és hozzátette: Ahányszor hívják, a válogatott rendelkezésére fog állni.

Alexis Sánchez

A chilei válogatottal kétszeres Copa América-győztes Alexis Sánchez Messi és Neymar után talán a világ harmadik legjobb dél-amerikai játékosa, így elvesztése érzékeny veszteség a futballszeretőknek. A 115-szörös válogatott támadó hét gólt szerzett a vb-selejtező sorozatban, ezzel a második legeredményesebb lett a dél-amerikai zónában.

Alexis Sánchez az egyik legkapósabb dél-amerikai futballistaForrás: AFP/Martin Bernetti

A 28 éves játékos elképesztő génekkel rendelkezik. Ritkán sérült, tökéletes az izomzata, így bőven megvan rá az esélye, hogy pályára lépjen a 2022-es katari világbajnokságon. Egyéni szempontok szerint sem járt jól azzal, hogy Chile lemaradt a vb-ről, ugyanis nyártól szabadon igazolható lesz az Arsenal játékosa. Egy sikeres világbajnoki szereplés minden bizonnyal remek alkupozícióba hozta volna, amikor a jövendőbeli csapatával tárgyal.

Arjen Robben

A világ egyik legjobb támadója, a 96-szoros válogatott Arjen Robben októberben jelentette be, hogy befejezi a szereplést a holland nemzeti csapatban. A Bayern München játékosa az utolsó, Svédország elleni vb-selejtezőn két góllal búcsúzott, és biztosak lehetünk benne, hogy óriási űrt hagyott maga után.

Arjen Robben világbajnoki ezüst- és bronzérmet is nyert a holland válogatottalForrás: AFP/Damien Meyer

A 33 éves játékos 2010-ben a holland csapat egyik legjobbja volt a dél-afrikai világbajnokságon, bár a spanyolok elleni döntő minden bizonnyal örök életében kísérteni fogja. A mérkőzés 62. percében, 0-0-s állásnál egy az egyben lépett ki ziccerben, de Iker Casillas földöntúli bravúrt bemutatva hárította a lövését, így a hollandok nem tudták megszerezni első világbajnoki győzelmüket.

Edin Dzeko

Edin Dzeko, a bosnyák válogatott legnagyobb sztárja minden bizonnyal utolsó vb-szereplési lehetőségét szalasztotta el. Az AS Roma támadója öt góljával a selejtező sorozat legeredményesebb bosnyák játékosa lett, ráadásul az olasz fővárosban élete legjobb formájában futballozik.

Edin Dzeko 89 meccsen 52 gólt szerzett a bosnyák válogatottbanForrás: AFP/Elvis Barukcic

Tavaly gólkirály lett 29 találattal, az idei szezonban 15 mérkőzésen tíz gólt szerzett, és mellette kiosztott két gólpasszt is. A 89-szeres válogatott játékos a 2022-es világbajnokság idején már 36 éves lesz, így erősen kérdéses a katari tornán való szereplés. A 2020-as Európa-bajnokságra azonban még bőven megvan minden esélye.

Gareth Bale

A világ egyik legdrágább játékosa, a walesi Gareth Bale is hiányozni fog az oroszországi világbajnokságról. Bár a ballábas játékos az utóbbi időben annyit volt sérült, hogy lehet, akkor sem léphetett volna pályára a vb-n, ha hazája válogatottja kijutott volna a tornára.

Sorozatos sérülései miatt a Real Madrid szívesen megszabadulna Gareth Bale-tőlForrás: AFP/Geoff Caddick

A Real Madriddal három Bajnokok Ligája-trófeát is elhódító szélső az idei szezonban csak kilenc meccsen lépett pályára, ez alatt három gólt szerzett, és kiosztott négy gólpasszt is. A selejtező sorozatban hét mérkőzésen négyszer volt eredményes, de sérülés miatt nem léphetett pályára az írek elleni sorsdöntő dublini mérkőzésen, amelyet Wales 1-0-ra elvesztett, és így lemaradt a pótselejtezőt érő helyezésről a H csoportban.

A vb-ről lemaradók válogatottja:
Buffon – Chiellini, Bonucci, Barzagli – Sneijder, De Rossi, Vidal, Alexis Sánchez – Robben, Dzeko, Bale.

Az Origo által összeállított válogatott szubjektív, hiszen többen is kimaradtak a legnagyobb sztárok közül. Elég csak a Bayern München osztrák védőjét, David Alabát, vagy a Borussia Dortmund támadóját, a gaboni Pierre-Emerick Aubameyangot említeni. Hiányuk azzal magyarázható, hogy a csapat összeállításánál megpróbáltunk olyan futballistákat keresni, akiknek valószínűleg a jövő nyári oroszországi világbajnokság lett volna az utolsó nagy tornája.

Előző
  • 1
  • 2
Következő