Vágólapra másolva!
Hét veretlenül megvívott mérkőzés után a Vác kikapott a Dorogtól (2-0), a Cegléd a kazincbarcikai sikerével (1-2) a harmadik helyre lépett előre, az MTK kihasználta a Kisvárda pénteki botlását a Siófok elleni 3-1-es győzelemmel a labdarúgó NB II 19. fordulójának vasárnapi játéknapján. 

A forduló előtt harmadik együttes a Dorog otthonában szenvedett 2-0-s vereséget. A Cegléd ugyanakkor tartja jó formáját, ezúttal Tiszaújvárosban, a Kazincbarcika vendégeként nyert,

s már öt meccs óta nem talál legyőzőre. A sikerével felugrott a harmadik helyre.

A forduló előtt harmadik Vác a Dorog otthonában szenvedett 2-0-s vereséget Forrás: Dorogi FC/Facebook

Az MTK kihasználta a Kisvárda pénteki botlását, és a Siófok elleni 3-1-es győzelmével újra pontelőnnyel vezet a bajnokságban. A hazai csapatból

Vass Patrik, Torghelle Sándor és Lencse László volt eredményes,

míg a másik oldalon csak Elek Bence talált be.

A Gyirmót 2-0-ra verte az ETO FC Győrt,

a vendég csapat kettős emberhátrányban fejezte be a mérkőzést,

Debreceni Andrást az 50., míg Szimcsó Viktort a 90. percben állította ki a játékvezető.

A Nyíregyháza-Szolnok mérkőzésen

is két kiállítás volt a vendégektől,

így nem meglepő, hogy a Szpari ottohon tartotta a három pontot.

Merkantil Bank Liga NB II, 19. forduló:

Budaörs-Budafoki MTE 2-1 (1-1)
Mosonmagyaróvár-Zalaegerszeg 3-1 (1-0)
Szeged 2011-FC Csákvár 0-1 (0-1)
Kazincbarcika-Ceglédi VSE 1-2 (0-1)
Soroksár SC-Békéscsaba 1912 Előre 0-2 (0-1)
Dorogi FC-Vác FC 2-0 (0-0)
MTK Budapest-BFC Siófok 3-1 (2-0)
Gyirmót FC-ETO FC Győr 2-0 (0-0)
Nyíregyháza Spartacus-Szolnoki MÁV FC 2-0 (1-0)

pénteken játszották:
Soproni VSE-Kisvárda 2-2 (1-0)

Kondás Elemér csapata a sereghajtó otthonában botlott

A Kisvárda Master Good vasárnapig biztosan vezeti az NB II-es bajnokságot.