Vágólapra másolva!
Az NB I 18. fordulójának rangadóján a Ferencváros 3–1-re győzött a Videoton ellen a Groupama Arénában, ezzel pontszámban beérte az ezen a meccsen kiscsapatként futballozó székesfehérváriakat.

Alig több mint egy hónapja a Fradi szurkolói csoportja és a klubvezetés megegyezett egymással. Az ultrák között volt, aki úgy érezte magát, mint a kisgyerek karácsonykor, hogy visszatérhet a stadionba. A Debrecen elleni meccs előtt azonban egyikük figyelmeztetett:

A visszatérő ultrák pokoli hangulatot csináltak a Debrecen ellen Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hurráhangulat volt, a szurkolók megidézték a poklot a telt házas Groupamában, ami a játékosoknak is segített. „Tudtuk, hogy a második félidőben a tábor felé fogunk támadni, ezért jobban rákapcsoltunk és szereztünk is két gólt" – nyilatkozott a mixzónában Varga Roland, aki a gólja után azonnal az ultrákhoz szaladt. Szegény szaladt volna most is biztos,

de nem volt kihez.

Mert nem csak hurráhangulat volt, de balhé is, aminek az lett a következménye, hogy a csak B-típusú kártyával rendelkező szurkolók nem mehettek be a stadionba.

A Vidi-szurkolók azért odatették magukat Fotó: Polyák Attila - Origo

Egy hónapja szinte semmit nem lehetett hallani a „Mi vagyunk a Ferencváros" és az „Itthon vagyunk" rigmuson kívül, most

a szezon legfontosabb meccsén, az NB I-et a Fradi előtt három ponttal vezető Videoton ellen hiányzott ez a szurkolás, ez a szenvedély.

Voltak bőven a Groupamában, nem arról van szó, de ez más volt. A Fradi játéka viszont mindent kárpótolt.

A két csapat hozzáállása talán az edzőikről volt a leginkább leolvasható. Thomas Doll az első pillanattól kezdve fel alá járkált a technikai zónában, hol tapsolt, hol a fejét vakarta, hol meg széttárt karokkal állt értetlenkedve. Ezzel szemben Marko Nikolic a 11. perc körül állt fel először a kispadról, amikor a Fradi fölénye már kezdett nyomasztóvá válni.

Uralta az első félidőt a Fradi Fotó: Polyák Attila - Origo

A Videoton nem akart sokat a meccstől, de azt a keveset is át kellett gondolnia a 34. percben, amikor

Stefan Spirovski góljával a Fradi megszerezte a vezetést.

Érett már, na. Pár perccel később megint talpon volt az egész Fradi-kispad, nem a gól utáni aftert tartották, csak kontránál összerúgták Varga Roland lábát, az elkövető Marko Scepovic pedig megúszta sárgával.

Mikor már majdnem lepergett az első félidő, Joseph Paintsil indult meg egyedül egy kontrával, a tizenhatoson belül leültette Fiola Attilát, majd a kapus mellett elrúgta a labdát a hosszúba.

Már félidőben 2–0-ra vezetett a Fradi Fotó: Polyák Attila - Origo

Ahogy Nikolic, úgy a Videoton se nagyon került elő a második félidőben, Dibusz Dénes komoly védenivaló nélkül hozta le a meccset.

Doll jól menedzselte csapatát, amely már inkább a biztos védekezéssel volt elfoglalva, de néhány ígéretes kontrát azért így is végig tudott vinni.

Közelebb volt a 3–0, mint a 2–1, mondjuk úgy. Ilyenkor persze törvényszerű, hogy a valószínűtlenebb forgatókönyv következik be: a 74. percben egy baloldali beadást Danko Lazovics fejelt a kapuba. A semmiből jött, de legalább életet lehelt a meccsbe és a Vidi-szurkolókba.

Váratlan volt a Videoton szépítése Fotó: Polyák Attila - Origo

A 83. percben aztán végleg eldőlt a meccs, Amadou Moutari meglőtte a harmadik Fradi-gólt.

Így volt igazságos, két gól bőven volt ma a csapatok között.

A Fradi simán nyerte az ősz legfontosabb meccsét, ezzel pontszámban befogta a Videotont, amely nyolc bajnoki után kapott ki ismét. A legrosszabbkor.

„Jól játszottunk, főleg az első félidőben. Nem lehetett azt az iramot tartani, ez látszódott is, ebből kaptuk a gólt is, picit lyukasak voltunk a középpályán. Rizikót vállaltunk, de ennek meglett az eredménye, hiszen 2–0-val fordultunk.

A harmadik gól nagyon kellett, ha nem lett volna, akkor nem tudom, nagyon nehéz lett volna 2–1-en tartani őket" – nyilatkozta a meccs után Lovrencsics Gergő.

1. félidő
45
44Joseph Paintsil
44Joseph Paintsil
41Roland Juhász
41Roland Juhász
37Marko Scepovic
37Marko Scepovic
34Stefan Spirovski
34Stefan Spirovski
21Attila Fiola
21Attila Fiola
1
2. félidő
94
93Joseph Paintsil
90Joseph Paintsil
83Amadou Moutari
83Amadou Moutari
81Leandro De Almeida
80Fernando Gorriaran
80Leandro De Almeida
80Fernando Gorriaran
78Balazs Lovrencsics
78Balazs Lovrencsics
74Danko Lazovic
74Danko Lazovic
56Attila Fiola
56Attila Fiola
54Dénes Dibusz
54Dénes Dibusz
52Ezekiel Henty
51Krisztián Géresi
46
Összeállítások
Ferencvárosi TC4-3-3
Fehérvár FC4-3-3
Football Pálya
90
Dénes
Dibusz
8
Lovrencsics
Gergő
22
Kenny
Otigba
25
Miha
Blazic
21
Endre
Botka
27
Fernando
Gorriaran
16
Leandro
De Almeida
4
Stefan
Spirovski
97
Varga
Roland
91
Balazs
Lovrencsics
28
Joseph
Paintsil
74
Ádám
Kovácsik
5
Attila
Fiola
23
Roland
Juhász
6
Andras
Fejes
22
11
Loic
Nego
17
Máté
Pátkai
33
József
Varga
44
Marko
Scepovic
7
Danko
Lazovic
49
Krisztián
Géresi

Ferencvárosi TC

Kezdők
90Dénes Dibusz
54
54
8Lovrencsics Gergő
22Kenny Otigba
25Miha Blazic
21Endre Botka
27Fernando Gorriaran
80
80
16Leandro De Almeida
81
80
4Stefan Spirovski
34
34
97Varga Roland
91Balazs Lovrencsics
78
78
28Joseph Paintsil
93
90
44
44
3Norbert Kundrák
7Bence Batik
15Tamas Hajnal
17Kornel Csernik
30Rui Pedro
31Adam Holczer
40Amadou Moutari
83
83
Cserék

Fehérvár FC

Kezdők
74Ádám Kovácsik
5Attila Fiola
56
56
21
21
23Roland Juhász
41
41
6Andras Fejes
22Stopira
11Loic Nego
17Máté Pátkai
33József Varga
44Marko Scepovic
37
37
7Danko Lazovic
74
74
49Krisztián Géresi
51
1Tamas Horvath
18Bence Szabo
21Ezekiel Henty
52
25Krisztián Tamás
30Roland Szolnoki
55Bence Toth
99Asmir Suljic
Cserék