Vágólapra másolva!
Cristiano Ronaldo csütörtök este pályafutása során ötödik alkalommal kapta meg az Aranylabdát. A portugál klasszis ennek okán nyilatkozott a díjat alapító France Footballnak.

A Real Madrid portugál támadója utolérte az örökranglista élén az argentin Lionel Messit, így már mindketten öt-öt Aranylabdával rendelkeznek.

– idézi Ronaldo France Footballnak adott nyilatkozatát a football-espana.net.

Az ötszörös győztes Forrás: AFP/Franck Faugere

„Nincs nálam jobb, egy játékos sem ért el olyasmit, ami nekem ne sikerült volna, viszont sok olyan dolgot vittem véghez, ami másnak nem sikerült volna. Nincs nálam összetettebb játékos és azt hiszem, én vagyok a valaha volt legjobb, a jó és a rossz pillanataimmal együtt."

A portugál szupersztár két igazán remek évet tudhat maga mögött. Nyert két Bajnokok Ligáját, spanyol bajnoki címet, Európa-bajnokságot a portugál válogatottal és nem mellesleg kétszer is megkapta az Aranylabdát.