Vágólapra másolva!
Szerda este az egyesült arab emírségekbeli al-Dzsazirával találkozott a Real Madrid a klubvilágbajnokság elődöntőjében Abu-Dzabiban. Az első félidő Ali Khaseif Housani bravúrjairól, érvénytelenített Real-gólokról és Romarinho góljának köszönhetően hazai csodáról szólt. A második játékrészben a videobíró a BL-címvédőt segítette, amely végül kiszenvedte a sikert, és a brazil Gremio csapatával találkozik a döntőben.  

A Real Madrid az első percektől bizonyította, hogy sokkal jobb csapat, mint az ellenfele. Az al-Dzsazirát csak a kapusa, Ali Khaseif Housani tartotta meccsben

. A hazaiak egyese már az első tíz percben három földöntúli bravúrt mutatott be,

amelyeket Cristiano Ronaldo sem igazán hitt el.

Housanit a 13. percben ápolni kellett, de az al-Dzsazira drukkerek legnagyobb örömére tudta folytatni a játékot, majd két perccel később újra nagy védéssel jelentkezett, Karim Benzema pedig még az üres kapuba sem tudta befejelni a labdát. A 20. percben Luka Modric lapos lövésénél tovább írta a saját történelmét a hazai kapus, majd a kontrából Ali Ahmed Mabkhout lőtt centikkel a jobb kapufa mellé.

Cristiano Ronaldo és Casemiro itt még hiába örült Forrás: AFP/Karim Sahib

A félidő feléhez érve Benzema fejelt a kapuba, de Ronaldo lökése miatt a játékvezető nem adta meg, így továbbra is 0-0-át mutatott az eredményjelző. A 30. percben Casemiro fejelt a kapuba, de ez sem lett végül érvényes találat:

előbb elvette, majd megadta, majd a videobíró segítségével les miatt – Benzema volt előrébb –, végül érvénytelenítette a gólt a brazil Sandro Ricci.

A 41. percben pedig jött az igazi csoda, a Real Madridnak pedig a hidegzuhany,

Romarinho szép csel után talált Keylor Navas kapujába.

Hiába volt négy perc a ráadás az első félidőben, a spanyol BL-címvédő nem tudott egyenlíteni, így hatalmas meglepetésre vezetett az al-Dzsazira.

Romarinho lövésével hatalmas meglepetésre az al-Dzsazira szerzett vezetést a Real Madrid ellen Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

A második félidő elején úgy tűnt, hogy tovább folytatódik a hazai-csoda,

ám Moubarak Boussoufa hiába talált a kapuba Romarinho passza után, a videobíró jelzése után nem adták meg a találatot.

Tizenegy centiméteren múlott az eset. Ráadásul a hihetetlen nagyokat védő Ali Khaseif Housani kapus az 51. percig bírta a sérülésével – nyolc védése volt az első félidőben, ennél több egy kapusnak sem volt ebben az idényben a Real ellen –, a helyére Khaled Al Senaani állt be.

Az 53. percig bírta kapott gól nélkül az al-Dzsazira, ekkor Luka Modric passza után ki más, mint

Cristiano Ronaldo törte meg a vendég csapat gólcsendjét.

A portugálnak ez volt a 6. találata a klub vb-n, ezzel itt is rekorder lett.

Cristiano Ronaldo gólöröme az al-Dzsazira ellen Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

A folytatásban is Real Madrid birtokolta a labdát, és támadott, de Karim Benzema kétszer is a kapufát találta el rövid időn belül.

A 81. percben csereként beállt Gareth Bale, aki egy perccel később el is döntötte a találkozót.

Bár az al-Dzsazira közel volt a csodához, végül a madridi sztárcsapat jutott a döntőbe a klub-vb-n, ahol a brazil Gremio vár rá szombaton 18 órakor.

Klub-vb, elődöntő

al-Dzsazira-Real Madrid 1-2 (1-0)
G.: Romarinho (41.), ill. C. Ronaldo (53.), Bale (82.)