Bódog Tamást néha gyökérnek tartják a DVTK játékosai

Bódog Tamás
Bódog Tamás csapata vereséggel kezdte a tavaszi szezont
Vágólapra másolva!
Terjedelmes interjút közölt hivatalos honlapján az NB I-ben hatodik helyen telelő Diósgyőri VTK szakmai igazgatójával, Bódog Tamással. A beszélgetés több érdekes témát érint, többek között azt a kendőzetlen őszinteséget, mellyel nem minden játékosánál arat osztatlan sikert és amit példaképétől, Jürgen Klopptól lesett el.

A karácsonyi beszélgetésben szóba kerültek az ünnepek, a Diósgyőr őszi szereplése, a játékosok mentalitása és Bódog habitusa is, melyre az edző érdekes választ adott.

- Számos jelzővel illet téged a szakma és a szurkolók egyaránt: „egyenes, nyílt, szókimondó, vérprofi". Te hogyan látod önmagad?
- A játékosokkal korrekt és őszinte vagyok, még akkor is, ha esetenként nagyon érzékenyen érinti őket, amit hallanak. Azt is tudom, hogy néha gyökérnek tartanak, de használhatnék akár rondább jelzőt is.

Bódog Tamás szerint az őszinteségnél kevés fontosabb dolog van Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

- Milyen érzés bemenni az öltözőbe, ha tudod, hogy néhány játékosod (akiért a tűzbe mennél) gyökérnek tart?
- Egyáltalán nem okoz problémát. Fontos, hogy mit gondolnak rólam a játékosok, de úgy gondolom, hogy egy edzőnek mindig őszintének kell lennie, még ha néha fáj is. Hiszem, hogy a korrektség hosszú távon megtérül.

A teljes interjút a DVTK honlapján, az alábbi linkre kattintva olvashatják.