A reszkető elvtársak nem engedték ünnepelni az Aranylabdás Albert Flóriánt

Kétségtelenül hatásvadász, hogy ötven évvel ezelőtt, 1967 karácsonyán Albert Flórián a fa alá tehette a France Football által adományozott Aranylabdát, csak éppen nem igaz. Olyannyira nem, hogy a Ferencváros játékosa még 1968 húsvétján sem foghatta kezébe a díszes gömböt – azt ugyanis csak 1968. május 4-én, a Gundel Étteremben láthatta először. A Városligetben szinte titokban adták át az egyik legrangosabb európai futballdíjat, holott azt az aznap 80 ezer néző előtt lejátszott Magyarország-Szovjetunió Eb-negyeddöntő előtt is a kezébe nyomhatták volna Albertnek. Nem így tettek, mert reszkettek. Nem Alberttől féltek, hanem a magyar emberektől.

A magyar labdarúgó-válogatott történetének legkülönlegesebb éve volt az 1968-as, mert a nemzeti csapat összesen két hivatalos mérkőzést játszott le 12 hónap alatt.

Mindkettőt a Szovjetunió ellen.

Az Eb-negyeddöntők tétje az 1968-as Európa-bajnokság négyes döntőjébe való jutás volt.

Akkoriban az Aranylabda-átadások nem úgy történtek, mint manapság. A France Football főszerkesztője mindig egy-egy nagy meccs előtt nyújtotta át a gömböt. Olyan mérkőzés előtt, amelyen az előző év díjazottja is játszott. Szó sem volt tehát bármiféle év végi csillagszórós, pezsgős párizsi ünnepségről, ellenben sok ezer néző ünnepelhette az aktuális győztest. Az 1968. május 4-én a Népstadionban a szovjetek ellen megrendezett Eb-negyeddöntő első mérkőzésénél (2-0-ra nyertek a magyarok) jobbat keresve sem találhattak volna.

Csakhogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és az MLSZ hallani sem akart erről.

Az 1968. május 4-i magyar-szovjet Eb-negyeddöntő előtt akarták átadni Albertnek az Aranylabdát. Nem sikerült. Albert sérült volt, nem is játszott Forrás: Fortepan

A politikusok és a sportvezetők tisztában voltak azzal, hogy az 1956-os forradalom vérbefojtása óta

egy magyar-szovjet labdarúgómeccs a legenyhébb megfogalmazás szerint is a „necces" találkozók körébe tartozott.

Az MLSZ akkori vezetői szinte reszkettek attól, hogy az ünnepélyes pillanatok rendszerellenes tüntetésbe csaphatnak át. Éppen ezért mindent elkövettek, hogy az akkor már több mint négy hónapja kitüntetett Albert Flóriánnak a lehető legszerényebb körülmények közepette adják át a díjat.

A történet már így is roppant kínos volt, hiszen Albert 1967. december 24-én a Magyar Távirati Iroda ügyeletes sportszerkesztőjétől, Boskovics Jenőtől tudta meg, hogy az 1967-es szavazáson övé lett az Aranylabda.

Az újságolvasó közvélemény pedig négy nappal később, 1967. december 28-án. A karácsonyi ünnepek miatt a napilapok sem december 25-én, sem 26-án nem jelentek meg. Bár 1967. december 27-e szerdára esett, ezen a napon sem volt újság, hiszen karácsony másnapján egyetlen szerkesztőség sem dolgozott. Így aztán négy nappal később, 1967. december 28-án jelent meg a hír. Érdemes megnézni három korabeli lap címoldalát. A Népsport december 28-i számának nyitóoldalán a vezető cikk arról szólt, hogy egy nappal korábban megkezdődött a III. téli úttörő-olimpia, valamint megírták, hogy a Liverpool 1968. január 9-én fogadja a Vásárvárosok Kupája-mérkőzésen a Ferencvárost. A sportlap címoldalának legalján adtak hírt Albert Flórián kitüntetéséről „1967-ben Európa legjobb labdarúgója Albert Flórián" címmel.

Az MSZMP központi lapja, a Népszabadság a címoldalon egy betűt sem szentelt a hírnek, helyette Indira Gandhi indiai miniszterelnöknek a vietnámi háborúval kapcsolatos nyilatkozata kapott helyet, na meg az, hogy „Ho Si Minh elvtárs a harc fokozására szólította fel a vietnámi népet."

A Népszabadság sportoldala pár sorban intézte el azt, hogy az Aranylabdát Albert Flórián nyerte meg. A cikk címe „Mozgalmas év végi napok" – ebbe rejtették el a hírt, hogy Alberté lett az Aranylabda. Természetesen mondanunk sem kell, hogy mindez központi döntés volt, ha Lukács Lászlón múlik, ő akár három oldalt is tudott volna írni az Aranylabdás Albertről.

A Népszabadság 1967. december 28-i számában a "Mozgalmas év végi napok" című cikken belül pár sort szentelt Albert kitüntetésének Forrás: Arcanum digitális adatbátzis/Népszabadság

A Magyar Szakszervezetek központi lapja, a Népszava legalább a sportoldalán kiemelten foglalkozott Albert kitüntetésével, de a címlapot ott is a vietnámi háború eseményei foglalták le. Szegény Képes Sport pedig beleszaladt abba, ami minden sportújságíró rémálma. A sporthetilap szerkesztői – mintha csak megérezték volna – az 1967-es év végi dupla szám címoldalára az Albert családot tették, a lapban pedig a Ferencváros játékosa akkoriban szokatlanul nagy terjedelmű interjút adott. Ám ezt jóval azelőtt rögzítették, mielőtt kiderült volna, hogy az 1967-es díjazott Albert lesz, így értelemszerűen ebben az interjúban egyetlen szó sem esett erről. Pedig ha figyeltek volna.

A Labdarúgás című havilap ugyanis 1967. decemberében a címoldalára tette Albertet, majd feltette a kérdést, hogy „Ki lesz Európa Number One-ja 1967-ben?" A válasz sem késett: Albert lehet.

Albert Flórián portréja az ötvenes évek végéről Forrás: AFP/Staff

A lapban Jean-Philippe Réthacker, a France Football egyik szerkesztője írt „vendégcikket". A francia sportújságíró arra is vállalkozott, hogy tippeljen a szavazás végeredményére.

Nála az első helyen Albert Flórián végzett, a skót Jimmy Johnstone és a szovjet Bisovec előtt.

Érdemes megnézni azt is, hogy a szocialista országok sportújságírói közül ki hogyan szavazott. A magyar voksoló, a Népszabadság szakírója, Lukács László mellett az NDK-s Horst Braunlich és a bolgár Geroges Milcsev tette az első helyre Albertet. A román, a csehszlovák, a lengyel, a jugoszláv és a szovjet szavazónál mások nyertek. Szerencsére ez semmit sem befolyásolt, mert Albert viszonylag nagy fölénnyel utasította maga mögé a második helyezett Bobby Charltont.

Legendás játékosok egymás között. Albert (a képen balra fehér ingben), mellette Szűcs Lajos, Novák Dezső és Varga Zoltán Forrás: Origo

Albert Flórián az 1966-os angliai világbajnokságon – különösen a brazilok elleni liverpooli csoportmeccsen – annyira zseniálisan futballozott, hogy már ebben az évben megérdemelte volna az Aranylabdát.

Egy máig téves vélekedés szerint 1967-ben nem is az abban az évben nyújtott teljesítménye miatt díjazták, hanem még mindig az 1966-os vb-n nyújtott produkcióját értékelték.

(1966-ban a világbajnok angol csapatból a csapatkapitány, Bobby Charlton nyerte meg az Aranylabdát.) Csakhogy ez nem igaz. Mivel 1967-ben sem Eb-t, sem vb-t nem rendeztek, joggal merül fel a kérdés, hogyan lehetett Albert Flórián a győztes? Bármennyire is hihetetlen – világított rá a válaszra Lakat T. Károly sportújságíró –

Albert az 1967-es magyar bajnoki mérkőzéseken nyújtott produkciója ért Aranylabdát.

30 bajnokiból 27 meccsen játszott, ezeken 28 gólt szerzett. A szavazók az NB I-ben nyújtott teljesítményéről - tévéközvetítés nem lévén - a France Football hasábjain hétről hétre olvashattak, mert akkor még Lukács László által hetente jelent meg összefoglaló a magyar NB I történéseiről. (Pontosan úgy, ahogy ma természetesnek vesszük, hogy a magyar újságok beszámolnak a Premier League eseményeiről.)

A France Football 1967. december 26-i számának címlapja Forrás: France Football

Ami a válogatottat illeti, 1967-ben Albertnek egy Dánia elleni idegenbeli Eb-selejtező (0-2) volt a legjobb meccse (Albert ebben az évben csak ezen az egy válogatott találkozón szerzett gólt), de ez közel sem lett volna elég az Aranylabda elnyeréséhez. Bár Martin Mayer osztrák sportújságíró a magyarok 3-1-es győzelmével végződött budapesti mérkőzés után ezt írta:

Egyetlen ember miatt volt érdemes Budapestre utazni, Albert Flórián miatt. Új alakkal gazdagítja a labdarúgást: a szuperjátékossal".

Nem rossz kritika, de még ez sem biztos, hogy elég lett volna a díjhoz. Ahhoz a Ferencvárosban kellett „aranylabdás" teljesítményt nyújtania.

Az egyetlen magyar aranylabdás, Albert Flórián és tisztelői Forrás: AFP/Ferenc Isza

Most pedig térjünk vissza 1968. május 3. estéjére. Egy nappal vagyunk a szovjetek elleni Eb-negyeddöntő előtt. Albert ezen a májusi estén éppen lefekvéshez készülődött, amikor óbudai lakásának ajtaján csengettek.

Az ajtó egyik oldalán a pizsamás Albert hunyorgott, a küszöbön túl Lukács László, a Népszabadság sportújságírója, a France Football magyarországi tudósítója állt.

Innentől kezdve következzen Lukács László visszaemlékezése.

„Amikor kiderült, hogy az MLSZ nem engedélyezi a szovjetek elleni mérkőzést megelőzően az Aranylabda-átadást, a France Football küldöttsége a Sport Szállóba hajtatott, ahol a válogatott játékosok készültek a nagy mérkőzésre. A helyszínen derült ki, hogy Albert nincs a hotelben, mert sérült, így Sós Károly szövetségi kapitány hazaküldte őt.

Gondoltuk, ha az Eb-negyeddöntő előtt nem lehet átadni az Aranylabdát, tegyük azt meg a Sport Hotel éttermében.

Mivel Albert nem volt ott, a francia lap főszerkesztőjét és fotósait leültettem a szálló éttermében, mondtam, el ne mozduljanak innen. Taxiba vágtam magam, Albert lakására mentem. Ekkor már este tíz óra is elmúlt. A pizsamás Albert egy perc alatt megértette, miről van szó, gyorsan felöltözött, és saját kocsijával mentünk vissza a szállóba. Végre odaértünk, leültettem Albertet, elkezdtük megbeszélni, hogy legyen az átadás, milyen fotók készüljenek.

Sós Károly (a képen balra), aki a szovjetek elleni meccs előtt hazaküldte a sérült Albertet Forrás: Fortepan

Ekkor a szálloda hangosbemondójában hallom, hogy telefonhoz kéretnek. El sem tudtam képzelni, ki lehet az ennyire későn.

A vonal végén a szövetségi kapitány, Sós Károly kiabált, hogy mit keresek én ott a sérült Alberttel? Szó szót követett, végül aznap este nem adtuk át az Aranylabdát.

Közben a France Football vezetői jelezték, hogy nagyinterjút is szeretnének a magyar játékossal. Ezt másnap délelőttre tettük, a beszélgetés Albert lakásán készült el. Közben szinte óráról órára kellett tájékoztatnom az illetékeseket, akik semmilyen ünnepségről sem akartak hallani. Végül annyi történt, hogy a szovjetek elleni meccs előtt a Népstadion teraszán készült pár fotó, majd, hogy a dolog mégis menthető legyen a meccs utáni banketten, szinte titokban adtuk át Albertnek az Aranylabdát a városligeti Gundel étteremben.

Szinte titokban zajlott le az az aktus, amely a világ minden stadionjában eddig tíz és tízezrek előtt esett meg.

A Népsport 1968. május 6-i számának második oldalán egyhasábos hírben számoltak be az Aranylabda-átadásról Forrás: arcanum/Nemzeti Sport

Az Aranylabda történetében ez volt az első olyan alkalom, hogy nem egy mérkőzés előtt adták át a díjat.

A France Football főszerkesztője, Max Urbini hivatalos nyilatkozatában méltatta Albertet, de módfelett elégedetlen volt azzal, ahogy az MLSZ ezt a díjátadást kezelte.

A Gundelből az éjszaka közepén átmentünk a Sport Hotelbe, ahol már várták őt a játékostársak, akik cigányzenés vacsora keretében ünnepelték Magyarország első és mindmáig utolsó Aranylabdását."

Max Urbini, a France Football főszerkesztője (jobbra) átadja az Aranylabdát Albert Flóriánnak, 1967 legjobb játékosának a városligeti Gundel Étteremben Forrás: MTI/Szebellédy Géza

Négy nappal később, 1968. május 6-án a Ferencváros labdarúgó-szakosztályi értekezletén Lakat Károly, az FTC vezetőedzője a következő kijelentést tette.

A Dózsa mérkőzésen feltétlen át kell adni valamit, amivel oda tudunk ütni ezeknek a szaroknak, hogy nem engedték a nagy nyilvánosság előtt átadni az Aranylabdát. Nem kell senkinek szólni, csak kérni egy mikrofont és meglepetésként átadni valami ajándékot."

Ez a kijelentés legépelve pár órával később már a belügy illetékes munkatársának, Ladányi Mihálynak az asztalán feküdt, ugyanis az FTC labdarúgó-szakosztályában elhelyezett besúgó (Kőműves-ügynök) azonnal tájékoztatta a belügyet. Így – természetesen – az 1968. május 19-i Ferencváros-Újpesti Dózsa mérkőzés előtt semmiféle ajándékozás nem történt.

"Ezt az egy labdát nem tudták elvenni tőlem" Forrás: AFP/Ferenc Isza

Albert Flóriánnak és az ő Aranylabdájának a története világosan megmutatta, hogy a Kádár-rendszer akkoriban miként viszonyult a Ferencvároshoz, az ország messze legnépszerűbb csapatához. Albert eleganciájára jellemző, hogy még a rendszerváltás után sem állt elő semmiféle hangzatos nyilatkozattal, pedig ami vele és az Aranylabda-átadással történt, az a magyar sport egyik szégyenteljes eseménye volt. Albert csupán ennyit mondott:

Egyesek nemigen örültek a sikeremnek – de hát én azóta is azzal vigasztalom magam, és sűrűn hangoztatom, hogy ez az egyedüli olyan labda a pályafutásom során, amelyet még egyetlen védő sem tudott elvenni tőlem."

A szovjetek elleni Eb-negyeddöntő visszavágón Moszkvában a magyar válogatott - Alberttel a soraiban - 3-0-s vereséget szenvedett, így nem jutott be az 1968-as Európa-bajnokság négyes döntőjébe.

A cikk megírásához az Arcanum Digitális Adatbázist és a Besúgnak.blog.hu bejegyzéseit használtuk fel.