Vágólapra másolva!
László Csaba csapata, a második helyen álló Dundee United a listavezető St. Mirrenhez látogatott a skót másodosztály 18. fordulójában. Győzelem esetén a Dundee előzhetett volna, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszott ellenfelénél, végül azonban vesztesen kellett elhagynia a pályát.

Jobban kezdte a rangadót a Dundee, amely a 12. percben büntetőhöz jutott, de Paul McMullan lövését kivédte Craig Samson. Ezután is maradt a vendégcsapat fölénye, de szögleteknél és pontatlan kísérleteknél nem jutott többre a United, így a félidő gól nélkül ért véget.

A második játékrész kiegyenlítettebb játékot hozott,

majd egy St. Mirren-gólt, a skót utánpótlás-válogatott középpályása, Lewis Morgan volt eredményes az 59. percben.

A Dundee innentől kétségbeesetten próbálkozott, de nem jutott minőségi helyzetig, aztán a 78. percben ismét Morgan köszönt be, amivel bebiztosította a St. Mirren győzelmét.

Végeredmény, Championship, 18. forduló:
St. Mirren – Dundee United 2-0 (0-0)
Gólszerző: Morgan (59., 78.)

Tabella: 1. St. Mirren 41 pont (19 mérkőzés), 2. Dundee United 36 pont (18), 3. Livingston 29 pont (17)

A skót másodosztály győztese automatikus feljut, míg a 2-4. helyezettek osztályozót játszanak.