Vágólapra másolva!
A Real Madrid vezetőedzőjeként második születésnapját ünneplő Zinedine Zidane nem éppen erős csapattal állt ki a másodosztályban az ötödik helyen álló Numancia ellen, de nagyon így sem kellett izgulnia.

A Real Madrid a Casilla – Carvajal, Vallejo, Nacho, Hernandez – Ceballos, Llorente, Asensio – Lucas, Mayoral, Bale összeállításban kezdte a nyolcaddöntő első meccsét.

Sétagalopp lett a vége Forrás: AFP/Cesar Manso

Az első jelenetsor, ami sokáig emlékezetes marad, a 11. percben érkezett, Pere Milla sarokkal adot kötényt a realos Marcos Llorentének.

Két perccel később Higinio révén a vezetést is megszerezhette volna a Numancia, de végül nem célzott elég pontosan a hazai csatár.

A 35. percben Lucas Vázquez harcolt ki szintén egy köténycsel után egy büntetőt, amit Gareth Bale értékesített a maga módján.

A második félidő elején kicsit durvultak a hazaiak, Diamanka meg is kapta második sárga lapját, de tíz ember ellen sem sziporkázott a Real, sőt! A csereként beállt Inigo Perez a kezdőkörből emelte át Kiko Casillát, akit csak a léc mentett meg és az, hogy a labda a gólvonal előtt pattant le.

A 87. percben Lucas egy kontra végén újabb büntetőt harcolt ki, ezúttal a csereként beállt Isco állt a labda mögé, ő pedig a léc alá vágta a labdát. A 91. percben aztán jött Mayoral, aki a leshatárról kilépve bólintott Munir kapujába.

A Real Madrid tehát kémnyelmes háromgólos előnnyel várhatja a visszavágót.

Eredmények:
Numancia (II.)–Real Madrid 0–3 (Bale 35., Isco 89., Mayoral 91.)
Espanyol–Levante 1–2 (Moreno 28., ill. J. Morales 38., I. López 74.)
Celta Vigo–FC Barcelona 1–1 (Sisto 31., ill. Arnáiz 15.)
Leganés–Villarreal 1–0 (Amrabat 49.)