A Lazio egy picivel közelebb van a kupadöntőhöz, mint a Milan

Horizontal
AC Milan's Italian defender Ignazio Abate (L) vies with Lazio's Brazilian midfielder Felipe Anderson (R) during the Italian Serie A football match between AC Milan and Lazio at the San Siro stadium in Milan on January 31, 2018. / AFP PHOTO / MIGUEL MEDINA
Vágólapra másolva!
Gól nélküli döntetlen született az Olasz Kupa elődöntőjének szerdai párosításában, miután a Milan és a Lazio nem bírt egymással a San Siróban.

Az első félidőben egészen a 20. percig kellett várni az első feljegyezhető helyzetre, ekkor Ciro Immobile kapott egy jó kiugratást, nagyon simán megverte egy az egyben Romagnolit, majd ugyanilyen simán a lelátóra rúgta a labdát. Attól nem kellett félnie, hogy valakiben kárt tesz, mert alig voltak nézők a San Siróban.

A fennmaradó 25 percben még három vendég helyzetet jegyzhettünk fel, Immobile és Szergej Milinkovic-Savic a kaput is eltalálta, de Donnarummának egyik lövés sem okozott gondot. Volt még egy hazaadásgyanús szituáció, de a játékvezető máshogy látta. Mi pedig azt láthattuk, hogy a Milan mintha pályán sem lett volna, annyira nem jelentett veszélyt a vendégek kapujára.

Gianluigi Donnarumma védései adnak esélyt a Milannak a visszavágóra Forrás: AFP/Marco Bertorello

Az 54. percig kellett várni az első komolyabb hazai helyzetre, de Locatelli tíz méterről pont egy előtte álló védőt talált fejbe, majd a karjára pattant vissza a labda. A vendégek részéről továbbra is Immobile jelentette a legnagyobb veszélyt, aki tíz perccel később

Jordan Lukaku remek beadását fejelte le nagyon szépen a gólvonalra, de Donnarumma hatalmas bravúrra leért a lába mellé pattanó labdára.

Az első félidőhöz képest láthatóan felpörgött a tempó, és a 75. percben majdnem a Milan szerzett vezetést, de Cutrone közeli fejesét hatalmas bravúrral védte Strakosha, majd Calhanoglu a kapu fölé bombázta az elé pattanó labdát. Gennaro Gattuso és Simone Inzaghi is a támadósort frissítette, de gól nem született, így a február 28-i római visszavágóra maradt a döntés.