Vágólapra másolva!
Lucas Moura, a Paris Saint-Germain brazil válogatott labdarúgója a Tottenham Hotspurben folytatja pályafutását.

A 25 éves szélső egybehangzó médiaértesülések szerint 25 millió fontért szerződik az angol klubhoz, amelyben már szombaton, a Liverpool elleni idegenbeli rangadón bemutatkozhat.

Lucas Moura négy bajnoki címet és három Francia Kupát nyert a PSG-vel Forrás: AFP/Franck Fife

A 36-szoros válogatott Moura - aki a Bajnokok Ligájában is pályára léphet a Spursben - a mostani szezonban mindössze hat mérkőzésen, azokon is csak csereként kapott lehetőséget Párizsban, ahová még 2012-ben igazolt.