Írországba került az egykori Liverpool-nevelés magyar középpályás

Liverpool v Toronto FC GettyImageRank2
TORONTO, CANADA - JULY 21: Ryan Johnson #9 of Toronto FC controls the ball against Krisztian Adorjan #51 of Liverpool during the World Football Challenge friendly match on July 21, 2012 at Rogers Centre in Toronto, Ontario, Canada. Tom Szczerbowski/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
A Liverpool akadémiáján is megforduló Adorján Krisztián az olasz Novara Calcio csapatától az ír bajnokság ezüstérmeséhez, a Dundalk FC-hez igazolt.

A 25 éves támadó középpályás már be is mutatkozott az ír bajnokság előző kiírásának második helyezettjénél, miután csereként pályára lépett a Shanghai Shenxin elleni 1-1-es döntetlen során a klub alicantei felkészülési mérkőzésén.

Adorján Krisztiánt az olasz másodosztályban (Serie B) a 15. helyen álló Novara Calcio adta kölcsön, ahová 2014-ben került a Liverpool U23-as csapatától. Az angol klubhoz öt évvel korábban, az MTK-tól került, de az első csapatban nem játszott tétmérkőzést, viszont a holland élvonalbeli Gröningenben igen, ahol a 2013-14-es idényt töltötte kölcsönben.

Az olaszországi szerződés is felemásra sikerült, a Novarában eddig 34 bajnokin lépett pályára Adorján (és két gólt szerzett), de 2017-ben innen is kölcsön adták az albán Partizani Tiranának. Az inkább a kiesés ellen, mintsem a feljutásért harcoló Novara most sem tart rá igényt, így került a Dundalkhoz.

A tavaszi-őszi rendszerű ír bajnokság február 16-án rajtol, a Dundalk a Bray Wanderers ellen kezdi az idényt.