Vágólapra másolva!
Az angol Ligakupa döntőjében a Manchester City nagyon simán, 3-0-ra legyőzte az Arsenalt. A City-győzelem azt is jelenti egyben, hogy Pep Guardiolának megvan az első trófeája az angol csapat menedzsereként, míg Arséne Wenger továbbra sem nyerni ebben a sorozatban. 

Az Arsenal már a 7. percben megszerezhette volna a vezetést, de Pierre-Emerick Aubameyang közelről leadott lövését Claudio Bravo védte óriási bravúrral a bal sarok előtt. A kihagyott lehetőséget a Manchester City a 18. minutumban meg is bosszulta,

Sergio Agüero Bravo kirúgását harcosan – a londoniak szerint szabálytalanul – szerezte meg, majd 16 méterről átemelte szép mozdulattal David Ospinát

- ez volt az argentin támadó idénybeli 30. gólja, hat gólpassz mellett.

A 26. percben tovább sokasodtak Arséne Wenger gondjai:

Nacho Monreal dereka húzódott meg,

így le kellett cserélni, a védőt Sead Kolasinac váltotta. Tíz perccel később ismét Aubameyang került jó helyzetbe, de a gaboni támadót Vincent Kompany érte utol a tizenhatoson belül. Az első félidő hajrájában előbb Kevin De Bruyne lőtt az oldalhálóba hat méterről, majd Leroy Sané emelt az ötös sarkáról a kapus kezébe.

A Manchester City könnyedén verte az Arsenalt az angol Ligakupa-döntőben Forrás: AFP/Adrian Dennis

A második játékrész elején Sané visszafejelt labdája után Kompany lőtt nem sokkal kapu mellé. Az 58. percben azonban már semmi nem mentette meg az Arsenalt,

Ilkay Gündogan erősen középre lőtt labdáját Kompany hat méterről már a kapuba lőtte.

Fél órával a találkozó vége előtt nagyon nehéz helyzetbe került a Wenger-együttes. Az állandóan sérüléssel bajlódó belga védőnek ez volt az első idénybeli találata.

A 65. percben pedig végképp eldőlt az összecsapás.

David Silva volt harcos Chambers mellett, majd balról a hosszú alsóba lőtt.

A spanyolnak egyébként jól megy az Arsenal ellen: 15 meccs, négy-négy gól és gólpassz. A City-szurkolók ekkor már ünnepelték a kupasikert, míg az Ágyúsok drukkerei érhető módón nagyon szomorúak voltak.

A legtöbb Arsenal-szurkoló meg sem várta a mérkőzés végét, a londoniak számára kijelölt helyek szépen lassan kiürültek. A hátralévő időben még volt egy kis kakaskodás Gabrie Jesus és Jack Wilshere között, de a futballt már nem igazán erőltették a csapatok a Wembley Stadionban.

A Manchester City megérdemelten nyerte meg a Ligakupa döntőjét, így

Pep Guardiola első trófeáját szerezte az angol csapat menedzsereként, Arsene Wenger pedig még soha nem diadalmaskodott ebben a sorozatban, most sem.

Angol Ligakupa, döntő
Arsenal–Manchester City 0–3 (0–1)
Gólszerző: Agüero (18.), Kompany (58.), D. Silva (65.)
London, Wembley Stadion. Tv: Digi Sport1. V: Pawson
Arsenal: Ospina – Koscielny, Mustafi, Chambers (Welbeck, 67.) – Belleín, G. Xhaka, Ramsey (Iwobi, 73.), Monreal (Kolasinac, 26.) – Wilshere, Özil – Aubameyang. Menedzser: Arsene Wenger
Manchester City: Bravo – K. Walker, Kompany, Otamendi, Danilo – Gündogan, Fernandinho (B. Silva, 52.) – De Bruyne, D. Silva, L. Sané (G. Jesus, 77.) – Agüero (Foden, 89.). Menedzser: Pep Guardiola