Vágólapra másolva!
Luigi Di Biagio valószínűleg meghívja majd az olasz labdarúgó-válogatott keretébe Gianluigi Buffont az angolok és az argentinok elleni márciusi barátságos mérkőzésekre.

A szakvezetői feladatot átmenetileg ellátó edző úgy véli,

Ezért azt javasoltam, hogy térjen vissza egy-két, esetleg három mérkőzésre. Gigi vélhetően velünk lesz márciusban"

- tette hozzá.

A negyvenéves Buffon az északiakkal szemben elbukott novemberi világbajnoki pótselejtező után könnyeivel küszködve jelentette be, hogy elköszön a válogatottól.

Gigi Buffon a svédek ellen elbukott világbajnoki pótselejtező után mondta le a válogatottságot - Luigi Di Biagio most újra számítana rá Forrás: NurPhoto/Matteo Ciambelli/NurPhoto/Matteo Ciambelli

Di Biagio szerint az olasz válogatott kapusposzton erős - név szerint említette Gianluigi Donnarummát, Alex Meretet és Mattia Perint -, de úgy folytatta: "Gigi történetének nem szabad azzal a mérkőzéssel véget érnie".

"Egy olyan játékos, mint ő, nem hagyhatja abba a svédek elleni mérkőzés után" - hangsúlyozta.
A 2006-ban világbajnok kapus 175 alkalommal szerepelt az olasz válogatottban, ezzel európai rekorder. Úgy tervezte, hogy a futballtörténelemben elsőként a hatodik világbajnokságán is pályára léphet, de az olasz csapat a svédek elleni pótselejtezőben idegenben 1-0-ra kikapott, a visszavágón pedig gól nélküli döntetlent játszott, így 1958 óta először nem biztosította helyét a vb mezőnyében.

Az olaszok március 23-án játszanak az argentinokkal Manchesterben és 27-én az angolokkal Londonban.